Emma napja van. | 2024.04.19

Számítógépet akart lopni - Hejőszalonta

2015-07-03 08:19:26
A rendőrök tetten érték azt a férfit, aki a hejőszalontai polgármesteri hivatalból akart eltulajdonítani egy számítógépet.

Lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság B. Ferenc 19 éves hejőszalontai lakos ellen.

A helyi körzeti megbízottak 2015. június 30-án 21 óra körüli időben Hejőszalonta belterületén járőröztek, amikor észlelték, hogy egy férfi a polgármesteri hivatal udvarán tartózkodik, majd őket meglátva elrejtőzik.

A rendőrök ekkor a személy felkutatásába kezdtek, akit a hivatal udvarának hátsó részén meg is találtak.

B. Ferenc elszámoltatása során elmondta, hogy az udvarra a nyitott kapun jött be és az ott parkoló – önkormányzati tulajdonú, szintén nyitott – autóból kivett egy kulcscsomót, amellyel a hivatal épületébe akart bemenni, azért, hogy onnan egy számítógépet lopjon el.

A járőrök B. Ferencet a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, a kulcscsomót pedig a polgármester részére visszaadták.