Emma napja van. | 2024.04.19

Lezárt ügyek: Erőszakkal elvette a telefont és a cipőt is

2015-05-04 13:10:50
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy miskolci fiatalemberrel szemben, aki erőszakkal elvette a sértett mobiltelefonját, valamint cipőjét.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság I. Gyula 21 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított Miskolcon, a Szövő utcában 2014. november 8-án 3 órakor kikapta a sértett kezéből annak nagy értékű mobiltelefonját, majd a dolog megtartása érdekében bántalmazta a tulajdonost. Sőt, az útonálló áldozatának cipőjét is elvette, illetve kicseréltette a sajátjával.

 

Az ügyben indult nyomozás eredményeként a rendőrök rövid időn belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható I. Gyulát. A rendőrség a bűnügyi őrizetbe vett terheltnek előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a Miskolci Járásbíróság 2014. november 12-én elrendelt.

 

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségre.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó