Emma napja van. | 2024.04.19

A lopott kocsi árából akart anyagilag egyenesbe jönni

2015-03-19 13:51:13
A Szerencsi Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette azt a 23 éves férfit, aki egy mezőzombori családi ház garázsából akart autót lopni.

A Szerencsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást Sz. Bertalan mezőzombori lakossal szemben.

A gyanúsított 2015. március 18-án 1 órát megelőzően bement egy mezőzombori családi ház udvarára, ahol a garázsból egy személyautót a benne lévő indítókulccsal megpróbált ellopni. A tolvaj az autóval azonban felhajtott az udvaron lévő beton térelválasztóra, a csaknem fél millió forint értékű gépjárműben mintegy százezer forint kárt okozva ezzel. A zajra a család egyik tagja felébredt, értesítette a rendőrséget, majd az egyenruhások kiérkezéséig visszatartotta az autótolvajt.

Gyanúsítotti kihallgatásán a terhelt a nyomozóknak részletes beismerő vallomást tett, melyben elmondta, hogy az autót „megrendelésre” kívánta volna ellopni.

 

Mivel a nyomozók időközben megállapították, hogy Sz. Bertalan a korábban vele szemben kiszabott, jogerős szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg, a 23 éves gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, majd intézkedtek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe történő átszállításáról.