Gedeon napja van. | 2024.03.28

Körzeti megbízotti irodát avattak Hangonyban

2014-12-01 16:22:41
A rendőri egység számára a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és korszerű munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít az újonnan kialakított székhely.

Kovács Béla r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, valamint Kovács Béla Szilárd, a község polgármestere 2014. december 1-jén új körzeti megbízotti irodát avatott fel és adott át Hangonyban.

A rendezvényen a szomszédos települések polgármesterei, helyi lakosok, önkormányzati képviselők mellett megjelent Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség Elnöke, dr. Varga László r. alezredes, az Ózdi Rendőrkapitányság vezetője, valamint Kiss Istvánné, a Hangonyért Közalapítvány elnöke is.

A sajtó nyilvánossága előtt megtartott rendezvényen az iroda körzeti megbízottja, Szín István r. törzszászlós az ünnepség résztvevőinek jelenlétében vehette birtokba az újonnan kialakított szolgálati helyiséget.

Az átadási ünnepségen Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség Elnöke, valamint Kiss Istvánné, a Hangonyért Közalapítvány elnöke bejelentette, hogy a körzeti megbízottal napi kapcsolatban álló helyi polgárőr egyesület részére – pénzbeni támogatás mellett –kerékpárokat, éjjel látó készülékeket és világítóeszközöket adományoznak.

 

Az Ózdi Rendőrkapitányság alárendeltségébe tartozó Hangonyi Körzeti Megbízotti Iroda illetékességi területéhez a székhelyi község mellett, Ózd Szentsimon nevű városrésze tartozik. A területen élő lakosság lélekszáma közel 3 ezer fő.