Az egyesített büntetőperben két, 1998-ban Budapesten elkövetett, nagy visszhangot kiváltó gyilkosságot vizsgál a bíróság. Az ügyészség szerint mindkettőben Jozef Rohác volt a tettes. Eközben egy másik eljárásban Portik Tamást azzal vádolják, hogy 1996-ban elszámolási viták nyomán megölette Prisztás Józsefet.

Az egyesített eljárásban az egyik vád szerint Rohác egy ismeretlen megbízásából lelőtte Fenyő János médiavállalkozót, a Vico-vállalatcsoport vezetőjét. A másik vádirat szerint Rohác volt a tettese az Aranykéz utcai robbantásnak, a megbízó Portik, célpont pedig Boros, mert akkoriban terhelő vallomásokat tett Portikra rendőrök előtt.

Portik mindenhez észrevételeket fűz

Portik és Rohác egyaránt tagad mindent a velük szemben indult eljárásban, önálló vallomást nem tettek, de Portik Tamás rendszeresen hosszas észrevételeket fűz a tanúk vallomásaihoz, és időnként Rohác is megszólal.

A keddi tárgyaláson a Boros környezetéhez kapcsolható tanúk és Portik nyilatkozataiban az 1990-es évek éjszakai életének számos ismert alakja szóba került, hol barátként, hol ellenfélként, hol pedig előbb barátként, majd ellenfélként, többek között Radnai László, Csüllög Zsigmond, Ferencsik Attila, Prisztás József, Tanyi György, Szlávy Bulcsú, az orosz Leonyid Sztecura, valamint olyan ismert rendőrök is, mint Doszpot Péter és a Papaként emlegetett Sándor István.

Boros nővére tanúként elmondta, hogy hallomásból úgy tudja: öccse és Portik egymást fenyegették, balatoni területek miatt rivalizáltak, öccse benne volt valami olajügyben, félt, hogy megölik, és arról beszélt, hogy szeretne kilépni, de nem tud. Az idős nő elmondta, hogy testvére rendőrökkel is közeli kapcsolatban állt.

Portik ahogy a korábbi tárgyaláson, most is hosszan beszélt arról, hogy szerinte Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter érdeke volt Boros megöletése. Ekkor a bíró figyelmeztette: a vádlotti védekezés korlátja, hogy mást hamisan bűncselekmény elkövetésével nem vádolhat, majd megjegyezte azt is, kicsit úgy tűnik, mintha a vádlott a sajtónak szerepelne.

A szóváltás

Boros nővére Portik kérdéseire többször elmondta, hogy sok mindent tud, van tippje arra, hogy kik ölhették meg az öccsét, de nem akar beszélni, mert nem akar magának és a családjának bajt. Vallomása végén odaszólt Portiknak: „sajnálom”. Mire Portik: „Ezt vegyék jegyzőkönyvbe!” Erre a bíró a tanúnak: „Mit sajnál?” Mire a tanú – Portikra célozva –: őt, majd hozzátette: mindenkit.

Az áldozat ügyvédje, aki nem sokkal a merénylet után elvette az özvegyet, a tárgyaláson tanúként elmondta: Boros rendőrségi összeköttetései révén szoros kapcsolatba került egy orosz társasággal, amelyet Leonyid Sztecura vezetett. Kiszámíthatatlan ember volt, félelemben élt, mindenki elől menekült, ezért sem lehet tudni, ki ölte meg.

Egy másik tanú, aki ismerőse volt Borosnak, elmondta: akkoriban már összecsaptak Boros feje felett a hullámok, oroszok, magyarok, rendőrök terhére volt, és a kokain miatt nem érezte a helyzetet.

Kaszákkal, kapákkal érkeztek

Egy 190 centi magas, erős testalkatú, kopasz, tetovált férfi tanúvallomásában elmondta: Szlávy Bulcsúval üzleteltek, és amikor Szlávy eltűnt – utóbb kiderült, hogy megölték 1997-ben –, balatoni érdekeltségeit „megörökölte” Boros, vele így került kapcsolatba a tanú. A férfi elmondta, nagy dumás emberként ismerte meg Borost József Károlyt: repkedtek a hatalmas összegek, de ennek valóságalapja nem nagyon volt. Boros luxusautóval járkált, de volt, hogy másnak kellett tankolnia.

A későbbi áldozat rendszeresen találkozott fedett nyomozókkal, ami a tanúnak – elmondása szerint – nem annyira tetszett. Embereknek megbízást adott, aztán feladta őket, majd kisegítette az ellenük indult eljárásokból, így erősítve pozícióját, befolyását – tette hozzá a férfi. Felidézte: Boros mondta, hogy hozza az orosz barátait, ami nem volt jó, mert, aki az oroszokkal kooperált, vagy meghalt, vagy „sóher” lett.

A tanú beszélt arról is: Boros kitalálta, hogy Budapesten minden strici és örömlány fizessen neki, de aztán beleszaladtak „egy nagyobb ellenállásba”: kaszákkal, kapákkal, kardokkal érkeztek sokan, „jöttek a Zsigulikból a pitbullok, a Tanyi Gyuri-féle kör”. A tanú azt állítja, sok volt a felvonulás, a színház, az erőfitogtatás, de – mint a merénylet veszélyére célozva elmondta – reggel benézett a kocsi alá, mielőtt beleült volna.

Boros jóban volt az akkori hatalom rendőrségével – mondta a férfi, mire a bíró közbekérdezett: „Minden pártnak megvannak a maga bűnözői?” Igen – válaszolta a tanú, példaként említve, hogy amikor a MIÉP megerősödött, akkor az ő köreiben elkezdtek gondolkodni, hogy oda is lehetne tenni pénzt.

Semmi bizonyíték, csak elbeszélés

A tanú azt hallotta, hogy Boros és a nem sokkal később szintén meggyilkolt Seres Zoltán a „szocikkal” volt kapcsolatban, a másik alvilági oldal, Tanyiék pedig a Fidesz felé keresték az utakat. Ez nem jelenti, hogy valóban voltak pártkapcsolatok – tette hozzá. Szerinte Boros azt mondta az oroszoknak, amikor egyesek minisztersége felvetődött: „»Nyugalom, ismerem, együtt olajoztunk, a zsebemben van.« […] Hogy igazat mondott-e, nem tudom, az oroszok elhitték.”

A tárgyalás rendjét tucatnyi, géppisztollyal felfegyverzett, golyóálló mellényes, maszkos kommandós vigyázta.

A következő, decemberi tárgyaláson tanúk meghallgatásával folytatódik az Aranykéz utcai robbantás büntetőpere.