Auguszta napja van. | 2024.03.29

Spanyolországban fogtak el egy magyar csalót

2014-11-21 12:12:30

 

 Spanyolországban fogtak el a helyi hatóságok egy csalás és befolyással üzérkedés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözött bicskei férfit - közölte a rendőrség honlapján pénteken.

 

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a 38 éves férfi 2009 és 2012 között több emberrel elhitette, hogy komoly kapcsolatai vannak és ha csúszópénzt fizetnek neki, akkor mások számára elérhetetlen előnyökhöz juttatja őket. Egyik alkalommal azt állította, hogy egy budai önkormányzatnál dolgozó ismerősén keresztül önkormányzati lakást szerez, amiért több százezer forint csúszópénzt fogadott el. Volt példa arra is, hogy sikeres pályázat ígéretével minisztériumi ismerősére hivatkozott és így csalt ki milliókat az egyik sértettől. 
    B. E. holléte ismeretlen volt a rendőrség számára, ezért európai és nemzetközi körözését rendelték el. Az ellene kiadott elfogatóparancs alapján október 30-án Las Palmas városában fogták el a helyi hatóságok a férfit.
    A bicskei lakost - hazaszállítását követően - a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya előterjesztést tett B. E. előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság november 16-án elrendelt - olvasható a közleményben.