Emma napja van. | 2024.04.19

Emberölés miatt 83 éves vádlottat ítélt el a Debrecen Törvényszék

2014-11-10 12:17:02

 

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a 83 éves férfit, aki 2012 novemberében fejszével és késsel támadt rokonára egy hajdú-bihari kisvárosban.

 

    A vádlott nem jogerősen nyolc év börtönbüntetést kapott, és meg kell fizetnie több mint négymillió forint bűnügyi költséget is - közölte a törvényszék szóvivője az ítélethirdetés után az MTI-vel.
    Tatár Tímea tájékoztatása szerint a vádlott egyedül élt, de idős kora ellenére ellátta magát, a ház körüli kisebb teendőket is elvégezte. A sértettel - unokahúgának férjével - kifejezetten jó kapcsolata volt. Csak abból fakadt közöttük vita, ha a vádlott a nála vendégeskedő ittas férfit nem tudta hazaküldeni. 
    2012. november 13-án délután a férfi ittasan érkezett meg a vádlotthoz. Közösen pálinkáztak a ház verandáján, majd kora este az idős ember azt mondta neki, hogy menjen haza, szeretne nyugovóra térni. A férfi el is indult, de a bejárati ajtó melletti kuka és az esővízgyűjtő hordó közé esett. A vádlott egy fejszével többször fejen vágta, egy késsel összeszurkálta - az orvos szakértők szerint 27 sérülést ejtett -, majd bement a házba, és lefeküdt. 
    Másnap kora reggel kiment az udvarra, a véres fejszét egy vízzel teli vödörbe dobta. Bár látta, hogy a sértett ott fekszik vérbe fagyva, de végezte a napi teendőit, majd közvetlenül az áldozat mellől kihúzta az utcára a véres kukát. 
    Egy óra múlva megjelent a sértett lánya, az édesapját kereste. A vádlott közölte az asszonnyal, hogy az édesapja nála van, "meg van halva". 
    Az asszony azonnal hívta a családját, majd az ügyeletes orvost is, ő már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A vádlott a rendőröknek beismerte a gyilkosságot, később azonban már tagadta a bűncselekményt. Azt mondta, hogy vendége elesett, beverte a fejét, ő pedig azért hagyta ott a kuka mellett, mert úgy gondolta, elaludt. 
    A Mocsáry Eszter vezette büntetőtanács a bizonyítékok, a vérnyomok és a DNS-vizsgálat alapján úgy ítélte meg, hogy a vádlott követte el a gyilkosságot. A bíróság a szakértői vélemények alapján megállapította azt is, hogy az eszméletlen áldozat a bántalmazás után még legalább egy óráig életben volt, életét azonban azonnali orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni. 
    A törvényszék kizárta annak lehetőségét is, hogy az idős vádlott jogos védelmi helyzetben lett volna, sőt éppen az áldozat volt az, akin védekezésre utaló sérüléseket találtak a szakértők.
    A bűncselekmény 10-től 20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható, a törvényszék azonban nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a vádlott idős korát, így a törvényi minimumnál is enyhébb büntetést szabott ki - ismertette a szóvivő.
    Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó