Adél napja van. | 2023.01.29

Bűnügyi eljárás indult a Tesco ellen

2014-10-30 08:56:28

 Bűnügyi eljárás indult szerdán Nagy-Britanniában a Tesco - a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat - ellen, miután a cégnél hatalmas mértékű, negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hiba derült ki.

    A súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) szerda este csak az eljárás megindításának tényét jelentette be, hangsúlyozva, hogy több részlettel egyelőre nem szolgálhat.
    A Tesco nyilatkozatban közölte, hogy maradéktalanul együttműködik a nyomozóhatósággal.
    Ha az SFO bárkit bűnösnek talál a cégnél csalás bűntettében, az 10 évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után, a vállalatra kiszabható pénzbíráságnak pedig nincs felső törvényi határa. 
    Az ügy előzményeként a Tesco a múlt héten bejelentette, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (több mint 100 milliárd forinttal) becsülte túl. 
    Ez ráadásul felfelé korrigált adat, amikor ugyanis a téves eredményszámítás gyanúja a nyár végén először felmerült, még 250 millió fontos eredménytúlbecslésről volt szó. A Deloitte könyvvizsgáló cég által időközben elvégzett vizsgálat feltárta, hogy a Tesco az idei üzleti év első felére kiadott előzetes útmutatásában 118 millió fonttal, a 2013-2014-es pénzügyi év egészére 70 millió fonttal, az azt megelőző évre pedig 75 millió fonttal számolta túl eredményét.
    A Deloitte vizsgálatának múlt heti közzététele után Sir Richard Broadbent, a Tesco elnöke bejelentette lemondási szándékát, bár távozásának időpontját nem közölte. 
    A Tesco szeptember végén indított átfogó vizsgálatot a Deloitte bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott legutóbbi előzetes eredménybecslést.
    A cég nehéz évet él át. Augusztusban három éven belül a harmadik nyereségfigyelmeztetését adta ki, amelynek nyomán 11 évi mélypontra süllyedt a Tesco-részvények árfolyama, és nem sokkal korábban lemondott az akkori vezérigazgató, Philip Clarke, miután a cég helyzetének javítását célzó, általa elindított egymilliárd fontos fejlesztési program nem hozta a várt eredményeket.
    Elemzői vélemények szerint a Tesco elsősorban a diszkontáruházak és az online értékesítés térnyerését szenvedi meg, és problémáit tetézi, hogy lassan reagált e piaci folyamatokra.
    A botrány kirobbanása miatt szeptemberről múlt hétre halasztott eredmény-beszámolójában a cég közölte, hogy az augusztussal zárult fél évben az összes tételt tartalmazó adózás előtti eredménye 91,9 százalékkal 112 millió fontra (44 milliárd forintra) zuhant változatlan területű eladótérre számolva.