Emma napja van. | 2024.04.19

Milliókat kicsaló embereket ítéltek el jogerősen Szegeden

2016-02-04 12:04:54

 Jogerősen két év tíz hónap és három és fél év közötti börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azokat a vádlottakat, akik többek között rendőrök, ügyészek, bírák megvesztegetésével hitegetve milliókat csaltak ki egy sértettől.

    A táblabíróság bűnszövetségben, társtettesként, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek az ügy három vádlottját. Az első- és másodrendű vádlott nőket három év és kettő év tíz hónap, a többszörös, különös visszaeső harmadrendű vádlott férfit három év börtönre ítélte, és kizárta őt a feltételes szabadság lehetőségéből.
    Az azóta elhunyt sértett 2007 végétől 2008 nyaráig szexuális kapcsolatot folytatott a prostituáltként dolgozó két nővel. A vádlottak 2008 augusztusában bemutatták a férfit egy fiatal lánynak, akivel a férfi szintén pénzért szexuális kapcsolatot létesített. Az időközben elhunyt lányról a vádlottak azt állították, nagykorú, ám néhány hét múlva azzal hívták fel a férfit, a még nem múlt el 18 éves, így ha nem fizet 1,4 millió forintot, feljelentik. Röviddel később a harmadrendű vádlott is megkereste a sértettet, és azzal fenyegette, ha nem fizet, megvereti és a lakását szétzúzza. A zsarolásnak engedve a férfi végül átadta a kért összeget.
    Ezt követően idős korát és hiszékenységét kihasználva, különböző hamis indokokkal folyamatosan újabb és újabb pénzösszegeket csaltak ki a sértettől, hol hallgatásukért követeltek fizetséget, hol nyomozók, ügyészek, bírók megvesztegetésére kértek milliós összegeket. A férfi összesen több mint 9 millió forintot fizetett ki a vádlottaknak. A két nő és a férfi ezután kölcsön címén is milliókat csalt ki a sértettől.
    2008. december 16-án a vádlottak két társa magukat rendőrnek kiadva látogatták meg a férfit, azt állítva, hogy idézést hoztak a részére, mivel a sértett korábban a fiatal lánnyal pénzért szexuális kapcsolatot létesített. Négymillió forint ellenében felajánlották neki a "vádalku" lehetőségét, de a sértett ekkor már nem fizetett.