Emma napja van. | 2024.04.19

Letartóztattak egy szerb és egy bosnyák embercsempészt

2014-10-28 16:23:11

 Előzetes letartóztatásba helyeztek egy szerb és egy bosnyák embercsempészt, akik egy kisteherautó rakterébe zsúfolva huszonkilenc szír férfit próbáltak meg Olaszországba juttatni - közölte a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője kedden sajtótájékoztatón

    Farkas Tibor elmondta: október 23-án (a szabadnapján) figyelt fel Lenti környékén egy szerb rendszámú személygépkocsira és a mögötte haladó, szlovén rendszámú zárt rakterű kisteherautóra, amely lapos gumival, "furcsán, imbolyogva" közlekedett. Ellenőrzéskor a lenti járőrök a gépjármű 11 köbméteres raktérében 29 szír férfit találtak összezsúfolva.
    A szír férfiak (a legfiatalabb 17, a legidősebb 55 éves) több sikertelen határátlépési kísérlet után, hatórás gyalogúttal, egy fekete melegítős férfi vezetésével jutottak el Szerbiából a Szeged melletti erdőbe, ahol kisteherautóval két férfi várta őket. Bezsúfolták őket a szűk (1,75 méter széles, 3,5 méter hosszú, 1,85 méter magas) raktérbe, és embertelen körülmények között, megállás nélkül utaztatták őket. Fáztak, éheztek, alig kaptak levegőt, csak elfogásuk után, a rendőrségen kaptak először enni-, innivalót.
    A szírek a kihallgatáskor azt mondták, hogy Szerbiában, a menekülttáborban 1.500 és 2 ezer euró közötti összeget fizettek az embercsempészeknek azért, hogy Magyarországon keresztül Olaszországba juttassák őket. Beszéltek arról is, hogy Szíriából gumicsónakokkal indultak útnak, - volt, aki már nem tudta elérni a szárazföldet - majd Törökország, Görögország és Macedónia érintésével jutottak el Szerbiába.
    A rendőrkapitányság vezetője elmondta: volt, aki már tavaly december óta "bolyongott a világban". A szír állampolgárok a jogszabályi feltételek hiánya miatt nem léphették volna át a határt. Hatan, akik semmilyen papírral nem rendelkeztek, idegenrendészeti őrizetbe kerültek. 
    A járműveket vezető 48 éves szerb és a 40 éves (Szerbiában élő) bosnyák férfi ellen embercsempészés gyanúja miatt indítottak eljárást, és a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. 
    A két férfi a kihallgatáson részben beismerő vallomást tett, egyikük viszont arra hivatkozott, hogy indulás előtt a sötét erdőben csak a pakolás zaját hallotta, ezért nem tudta, hogy mit szállít.