Gedeon napja van. | 2024.03.28

Nem létező diákok után vett fel támogatást egy szabolcsi iskola

2016-01-04 10:25:02

Nem létező diákok után vett fel támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola, amely jogosulatlanul több mint 30 millió forintot igényelt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

    Jánvári Regina elmondta, hogy a NAV pénzügyi nyomozói által feltárt bizonyítékok szerint az alapítványi oktatási intézmény bejelentett képzésein 311 "famtomdiák" szerepelt.
    A szabolcsi iskola - amelynek nevét a sajtóreferens nem közölte - a megye több városában működtetett telephelyet. Az alapítvány a támogatási kvóta minél nagyobb összegének megszerzésére olyan tanulókat is bejelentett, akik valójában nem jártak az intézménybe.
    A beiratkozást - folytatta Jánvári Regina - azzal tették vonzóvá, hogy nyereményjátékok hirdettek és a jelentkezők között televíziót sorsoltak ki, így megszerezve személyes adatokat.
    A nyomozók azt is megállapították: a csalást az iskola dolgozói úgy igyekeztek álcázni, hogy a nem létező diákokat osztályozták is a naplóban.
    Az ügyben költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt folyik az eljárás. Harminchat gyanúsítottat hallgattak ki, köztük az iskola igazgatóját, gazdasági vezetőket, tanárokat. A NAV zárolta az alapítványi oktatási intézmény bankszámláját.
    A sajtóreferens megjegyezte, hogy az elkövetőket két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a bíróság.