Andrea napja van. | 2024.04.18

Közel 300 milliós költségvetési csalás feketén üzemelő csárdákkal

2015-11-13 11:08:25

 Egy kecskeméti férfi éveken át strómanok nevén lévő cégekkel működtetett csárdákat és pizzériát adó- és járulékfizetés nélkül, az ügyben 12 társával együtt költségvetési csalás és közokirat-hamisítás miatt kell felelnie - közölte a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal dél-alföldi igazgatósága az MTI-vel pénteken.

    A közlemény szerint a 47 éves férfi Kecskeméten egy csárdát és egy pizzériát, Budapesten pedig egy csárdát irányított édesanyja és kecskeméti társa segítségével. A gyanú szerint az üzemeltetéshez strómanok nevén lévő cégeket használtak fel. Ezek a gazdasági társaságok ugyan benyújtottak bevallásokat, hogy a valós működés látszatát keltsék, de sem a bevallott adókat, sem a 200 alkalmazott utáni járulékot nem fizették be az államkasszába. Mivel a cégek vagyonnal nem rendelkeztek, így a tartozás végrehajtása sem vezetett eredményre.
    A tájékoztatás szerint, ha az aktuálisan használt cég nagyobb köztartozást halmozott fel, máris egy újabb társaságot vontak be a működtetésbe, és így tovább növelték a köztartozásokat. Ennek a folyamatnak vetettek véget a pénzügyi nyomozók 2013 őszén, amikor egy időpontban 20 helyszínen tartottak házkutatásokat, majd a férfit és két társát őrizetbe vették.
    A nyomozás adatai szerint a fiktív cégeknek bérbe adott csárdákat és pizzériát valójában mindvégig a férfi irányította. Célja az volt, hogy a vendéglátásból befolyó bevételhez adók és járulékok fizetése nélkül jusson hozzá.
    A pénzügyi nyomozók a költségvetést ért csaknem 260 millió forintos kár megtérülése érdekében két csárdát és további ingatlanokat, valamint készpénzt zároltak több mint 400 millió forint értékben.
    A férfivel és 12 társával szemben üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, illetve közokirat-hamisítás miatt javasol vádemelést a NAV - olvasható a közleményben.