Adél napja van. | 2023.01.29

Menekülő csempészek teherautója borult árokba Szatmárban, Kisarnál

2015-10-06 09:45:34

 A pénzügyőrök elől menekülve árokba borultak teherautójukkal cigarettacsempészek Kisarnál a hétégén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.

    Jánvári Regina elmondta, hogy az adózatlan cigarettát szállító gépkocsit a Fehérgyarmathoz közeli településen akarták megállítani a pénzügyi nyomozók, de a sofőr észrevette őket és továbbhajtott, majd egy éles kanyarban kisodródott a járművével és az árokba borult.
    A kocsi rakterében több mint nyolcvanezer doboz magyar adójegy nélküli cigaretta volt, amelynek értéke meghaladta a hetvenmillió forintot.
    A sofőrt és utasát - mindketten magyar-ukrán kettős állampolgárok - őrizetbe vették. Az utas azt állította, hogy véletlenül keveredett az ügybe, csak stopposként ült a teherautóban.
    A két férfi ellen orgazdaság bűntette miatt indult eljárás, és a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat.