
Azonosítsuk együtt a rongálót
A Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrse 05010/5505/2015. bűnügyi számon rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 26-án 20 óra 45 perckor Miskolc Győri kapui városrészén egy a Gyula utcai megállóban álló villamos IV. ajtajának első szárnyába épített nyitógombját ismeretlen személy olyan nagy erővel megütötte, amelytől a villamos ajtajának üvege betört.
A cselekményről a járművön elhelyezett kamera felvételt készített.
A rendőrség kéri, aki a képeken látható férfit felismeri, kilétéről, tartózkodási helyéről tud, jelentkezzen személyesen a Vasgyári Rendőrőrsön (3533 Miskolc, Bolyai Farkas út 1-3.), vagy telefonon hivatali munkaidőben a 46/339-754-es telefonszámon.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a nap 24 órájában hívható 06-46/514-506-os telefonszámon. Emellett a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), illetve a 107, vagy 112 központi telefonszámok valamelyikén.
A rendőrség a bejelentő személyét bizalmasan kezeli.
Köszönjük segítségüket!

