Emma napja van. | 2024.04.19

Balesetet szenvedett Rékasi Károly

2015-06-30 15:21:57

A színésznek kedden súlyos motorbalesete volt, kórházba kellett szállítani.

A Hír24 információi szerint Rékasi Károly kedden motorbalesetet szenvedett Budapesten, a 22. kerületben. Az információt a Barátok Közt sajtósa, Böjte Piros is megerősítette.

Úgy tudjuk, hogy a színész már kórházban van és az intenzív osztályon ápolják, az állapotáról egyelőre nincs információnk. Szemtanúk szerint már a helyszínen lélegeztetni kellett.

Az Országos Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán közölte, egy motor és egy kocsi ütközött össze a Háros utca és a Gyöngyszem utca kereszteződésében kedden kora délután háromnegyed 1 körül, egyelőre ismeretlen körülmények között. A kétkerekű vezetője sérült meg a karambolban. A baleset körülményeit vizsgálják.

A balesettel kapcsolatban kerestük Rékasi Károly kedvesét, Pikali Gerdát is, aki felvette a telefont, de arra kért, hogy most ne zavarjuk.

Rékasi Károly korábban többezer kilométeres külföldi túrákra is vállalkozott már motorral, a legtöbb rutint így szerezte. 2013 augusztusában arról nyilatkozott, hogy bár már a főiskolai évek alatt megszerezte a jogosítványt, két évvel ezelőttig alig ült motoron.

forrás: hir24.hu