Antal, Anett napja van. | 2021.06.13 | MNB középárfolyam:
Lefejeztek egy Jézust ábrázoló szobrot az Egyesült Államokban egy Miamihoz közeli településen - jelentette be a miami érsekség pénteken.     Mary Ross Agosta, az érsekség
További híreink

Fokozottan vesz részt az ebola elleni küzdelemben az osztrák kormány - olvasható a Die Presse című osztrák konzervatív lap pénteki számában.     Jövő héten az osztrák
Magyarországra látogatott az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke. Patrick de Rousiers a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtóbeszélgetésen kiemelte: fokozni kell az országok, valamint az EU és
Etes, 2014. október 30. Európai barnamedve (Ursus arctos arctos) lábnyoma a Nógrád megyei Etes közelében 2014. október 30-án. Az állatfaj szakemberek szerint Nógrád északi részén, illetve a Heves
A Balaton térségfejlesztési koncepciója a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusra 310-320 milliárd forint támogatást igényel, ha ez program  megvalósul, a
  Idén év végére 50,5 milliárd forintos árbevételt vár az Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft., ami 18 százalékos bővülés az előző évhez
Juhász Márton integrált kerekesszék-vezérlő rendszere, az Omnipolar kapta idén a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület Gran Prize interdiszciplináris díját - közölte a testület
Botrányosnak, elfogadhatatlannak és károsnak nevezte csütörtökön John Kerry amerikai külügyminiszter, hogy egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő becsmérlő kifejezést használt Benjámin Netanjahu izraeli
Atifete Jahjaga koszovói elnök országa belpolitikai válsága miatt nem utazik el Szerbiába, ahová a Háromoldalú Bizottság (Trilateral Commission) ülésére hívták - számolt be erről
 Két új gyíkfajt fedeztek fel Ausztrália északi részén a James Cook Egyetem kutatói.     A Melville-foki szivárvány vakondgyíkra és a Melville-foki zártajkú
A német megszállás alatti nemzeti ellenállás történetét a mai napig mostohán kezeli a magyar történetírás - jelentette ki Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója
Európa eddigi legátfogóbb számítógépes biztonsági gyakorlatát tartják meg csütörtökön 29 ország mintegy 200 szervezetének és 400 szakemberének részvételével -
 Mintegy százmilliárd forint jut a következő hét évben az erdők fejlesztésére uniós forrásokból - hangzott el az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács (EESZT)
 A magyarországi német nemzetiség megmaradása érdekében számos pozitív változás történt az utóbbi időszakban, emiatt pedig egyre többen vállalják fel hovatartozásukat tagjaik
Mindaddig lehetnek még újabb ebolás megbetegedések az Egyesült Államokban, ameddig Nyugat-Afrikában nem sikerül megfékezni a járványt - jelentette ki szerdán a washingtoni Fehér Házban Barack Obama
 A magyar vidéki zsidóság kultúráját mutatja be műtárgyak, fotók és dokumentumok segítségével a Néprajzi Múzeum szerdán, a holokauszt emlékév keretében nyílt
 A gének többsége a hajnali órák és alkonyat előtt a legaktívabb - erre a következtetésre jutottak ötéves állatkísérletek alapján a Pennsylvania Egyetem kutatói, akik szerint
 Egy "szem" tekint a megfigyelőkre a Hubble-űrteleszkóp által a Jupiterről készített legújabb felvételeken.     A csillagászati műhold széles látószögű és planetáris
 Orbán Viktor az őszi szünetben néhány napot Svájcban töltött a családjával - erősítette meg több hírportál értesüléseit Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője
Jó iránynak nevezte a háziorvosi rendszer megerősítése érdekében tervezett kormányzati lépéseket Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki egy szakmai konferencián nyilatkozott
 Növelte forgalmát és nyereségét a dél-koreai LG Electronics a mobiltelefon üzletág új modellekkel elért értékesítési sikerének köszönhetően a harmadik negyedévben az egy