Emma napja van. | 2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr
További híreink

A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatáson keresztül február elsejétől részben megismerhető a pedofil bűnözők nyilvántartása - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM)
A magyarok megvédenék a gyermekeket a felnőtt szexuális orientációk és a nemi átalakító kezelések népszerűsítésétől - derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb
A Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében a kormány a Hungerit Zrt. több mint 2 milliárd forint értékű fejlesztéséhez 1 milliárd forintos támogatást nyújtott -
Keddtől érvényes az élelmiszerárstop, és már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával egészen május 31-ig - írta közösségi oldalán a
Magyarország harmadik a benzinmotorok, ötödik az elektromos akkumulátorok és hatodik a dízelmotorok exportjában a világon - jelentette ki a minisztérium keddi közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a John
Mátyás király Gömörben a címe annak a pályázatnak, melyet a József Attila Könyvtár hirdetett meg általános iskolás korú diákok számára. A megmérettetésre 2022.
Több mint egymillió ember kapja meg a szokásos időpontnál hamarabb, február elsején a családtámogatási ellátását - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár kedden
Magyarországon a beoltottak száma 6 364 167, közülük 6 103 465-en a második, 3 688 593-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 9422 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete
Tavaly számos rekord született a belföldi turizmusban, idén a Szallas.hu szakértői legalább a járványt megelőző 2019-es évhez hasonló, azaz 120-130 milliárd forint bruttó szobaárbevételre
Február elsejétől május elsejéig az ország minden részében vizsgálják az élelmiszerárstop betartását a megyei és fővárosi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi
A gyermeket nevelő szülők február 14-ig megkapják a családi adóvisszatérítést a bankszámlákra, a postai kézbesítés még korábban történik - tájékoztatta Tállai
A világon 378 009 506 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 672 280 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai
Sikeresen befejeződött a Környezetvédelmi Infrastukturális fejlesztés Bánhorváti Községben Bánhorváti Község Önkormányzata a TOP-2.1.3-16 Települési környezetvédelmi
Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-ei határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek - közölte Hargitai János (KDNP), az
Elfogtak két gyanúsítottat a Németországban hétfő hajnalban történt kettős rendőrgyilkosság ügyében.     A nyilvános körözéssel keresett Andreas Johannes Schmittet a
Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvában hétfő este telefonos egyeztetést folytatott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.     A
Az Oscar- és BAFTA-díjas Laura Dern, a Hang nélkül sztárja, Noah Jupe és az Oscar-jelölt Benedict Cumberbatch egy családot alakít Justin Kurzel Morning (Reggel) című sci-fijében.     A deadline.com cikke
Halálos áramütést szenvedett a MÁV egyik munkatársa hétfő hajnalban - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága az MTI megkeresésére.     A vasárnapi heves vihar
Tíz év fegyházbüntetést kapott első fokon az a férfi, aki 2020 májusában bedrogozva, hátizsákjában mintegy két és fél kilogrammnyi kokaint szállítva szenvedett balesetet motorjával
Meghalt egy 74 éves férfi, miután felgyújtotta magát hétfőn Veszprémben, a járási hivatal agrárügyi főosztályán - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság