Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

Csaknem 460 ezer fizetési meghagyást bocsátottak ki tavaly lejárt tartozások miatt Magyarországon, 20 ezerrel többet, mint egy évvel korábban, a kérelmek száma azonban még elmaradt a 2019-es szinttől -
Nyilvántartásba vette az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a jogszabályban megadott határidőig eljuttatott hirdetési árjegyzékeket. A dokumentumokat az ÁSZ sajtótermékek szerinti bontásban hozta
Az olimpiai bronzérmes gyorskorcsolyázó Kao Ting-jü és a 2020-as ifjúsági téli olimpián hetedik szkeletonos Csao Tan viheti majd a kínai zászlót a pekingi játékok pénteki
Magyarországon a beoltottak száma 6 363 112, közülük 6 101 699-en a második, 3 683 719-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. Az elmúlt három napban 45 407 új fertőzöttet igazoltak, ezzel
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a XII. kerületben bekiabálásokkal zavart meg egy gyászmisét, majd a plébánosra és a káplánra támadt - tájékoztatta a fővárosi főügyész
A síelők körében nagyjából minden második határátlépéshez társítható utasbiztosítás kötése, de sokan, főleg az "egynapos" kiruccanók megfeledkeznek a
Lelőttek két rendőrt közúti ellenőrzés közben Németországban hétfőre virradóra, az eset háttere ismeretlen, az elkövetőt vagy elkövetőket keresik.     A kettős rendőrgyilkosság az
Péntektől vasárnapig 653 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák  - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.     A
A világon 374 672 376 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 663 983 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai
Átmenetileg lakhatatlanná vált nyolc családi ház a vasárnapi erős szél okozta károk miatt, az azokban élő 34 embert rokonok fogadták be - közölte az Országos Katasztrófavédelmi
A címvédő Ferencváros 1-0-ra nyert Újpesten a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának zárómérkőzésén, vasárnap, így visszavette a vezetést a tabellán a Puskás
Ma kezdik kézbesíteni a Magyarországon élő 7,8 millió választópolgárnak az országgyűlési választásról és népszavazásról szóló
Napjainkban is 360 millió keresztényt üldöznek hitük miatt szerte a világon - fogalmazott a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program
Az Észak-Európában súlyos károkat okozó, Malik névre keresztelt ciklon vasárnap délelőtt a Balatonnál is éreztette hatását, 100 kilométer/órát meghaladó erősségű szelet
A Debrecen és a Kazincbarcika is vendégként győzött a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.     A DEAC második sikerét aratta a bajnokságban, az elsőt is a
Életműért járó Arany Nyíl-díjjal tüntették vasárnap Bécsben Karikó Katalin biokémikust a koronavírus elleni vakciák kifejlesztésében betöltött
Késő estétől jelentősen mérséklődik a szél. Hétfőn egy újabb -gyengülő - ciklon frontjai érik el az országot, és a frontátvonulások szinte mindennaposak lesznek a jövő héten is - írta
A február elsejére eső kínai holdújévet ünneplőket köszöntötte Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.     A katolikus egyházfő
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:     Időjárási helyzet Európában:    ----------------------------    A Malik névre keresztelt viharciklon középpontja a
Novák Katalin, a Fidesz-KDNP államfőjelöltje ismert és népszerű a magyarok körében - közölte a Századvég vasárnap, az MTI-vel.     A Századvég saját