Gedeon napja van. | 2024.03.28
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

Erős vidék nélkül nincs erős magyar gazdaság, 1800 milliárd forintnyi fejlesztési forrást juttatnak el a magyar településekhez a következő években - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter
Az idén összességében csaknem ezermilliárd forint maradhat a családoknál adókedvezményekből. A családi adókedvezmény összegével például a gyermekes szülők "fizetése is
Elfogtak egy ilki férfit, aki több mint öt éven keresztül kényszerített prostitúcióra egy fiatal nőt Bécsben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 353 kilogramm vágott és 440 kilogramm szárított leveles dohányt foglaltak le Nyíregyházán - közölte a hivatal csütörtökön az
Napról napra látványosabb a vidék fejlődése a baloldal által lesajnált, és 2010 előtt hanyatlásnak indult vidéken. Az elmúlt hét év alatt a megújulás testet öltött a
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás szerdán a szlovák állampolgársági törvénynek a kormánykoalíció műhelyéből származó módosítását - jelentette a
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) vezetősége úgy látja, hogy az Európai Unió Bírósága szentesítette a politikai
Joe Biden amerikai elnök Sam Brinton közismert "transzvesztita királynőt" (drag queen) nevezte ki a washingtoni szövetségi energiaügyi minisztérium atomenergetikai hivatalának a "használt nukleáris fűtőanyag
Mivel Oroszország lépései komoly veszélyt jelentenek az euroatlanti biztonságra, a NATO-tagállamok védelmi miniszterei a katonai szövetség védelmi és elrettentő képességének további
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:     Időjárási helyzet Európában:    ----------------------------    Tartósabb napsütést az Ibériai-félsziget
Emberölés miatt tíz év börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék szerdán, nem jogerősen egy fiatal nagykanizsai nőt, aki otthonában megszülte, majd az udvaron lévő fészerbe
A cél az, hogy a magyar nemzeti közösségek büszkén tudják megélni magyarságukat, nemzethez tartozásukat, jó állampolgárai legyenek saját országuknak, ugyanakkor identitásukat távlatosan
Tovább növekedett a migrációs nyomás tavaly Románia határain: a határrendészet szerdán közzétett éves mérlege szerint csaknem másfélszer annyi határsértőt fogtak el 2021-ben,
Ha Oroszország agresszióhoz folyamodik, Európa gyorsan és erőteljesen fog fellépni - jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szerdán, az Európai Parlament plenáris
Több tucat választási plakátot rongáltak meg ismeretlenek szerda hajnalban Miskolcon, a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben - közölte a helyi Fidesz-KDNP-frakciószövetség
A kormány a családok védelme érdekében május közepéig tartja fenn az üzemanyagok árának maximálását. A benzinárstop meghosszabbításával változatlan formában
Az Európai Unió Bíróságának szerdai ítélete az uniós szerveknek azt a veszélyes törekvését erősíti meg, hogy az alapszerződéseken túllépve bővítsék
Németországban bevezetik a terrorizmus áldozatainak nemzeti emléknapját - döntött szerdán a szövetségi kormány.     A nemzeti emléknapot minden évben március 11-én tartják
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint az Európai Unió Bírósága szerdai ítélete alapján ugyan életbe léphet az úgynevezett jogállamisági mechanizmus, de a baloldal eredeti terveivel
A kormány digitális oktatásstratégiájának keretében - első körben - 120 ezer notebookot ad át pedagógusoknak és diákoknak február 15. és március 31. között - mondta az Emberi