Gedeon napja van. | 2024.03.28
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) lemondta a fehérorosz válogatott elleni felkészülési mérkőzéseket azt követően, hogy a nemzetközi szövetség (IIHF) hétfőn szankciókat léptetett
Az adóhivatal 2022-ben több mint öt és félmillió magánszemély helyett dolgozott. Az szja-bevallási tervezetek még soha nem készültek el ilyen korán, mint az idén. A NAV két héttel a
A brit belügyminiszter szerint százezer ukrán állampolgár telepedhet le Nagy-Britanniában családegyesítés révén.     Priti Patel a londoni alsóháznak küldött, a tárca
Már több mint 160 egyedülálló szülőnek segített munkát találni az Egyszülős Központ - közölte a szervezet az MTI-vel.     A közlemény szerint a központ három éve
A világon 436 973 863 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 956 266 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai
Múlt héten péntek 16.00 óráig lehetett ajánlásokat gyűjteni az országgyűlési választásokra. Szombaton az üresen maradt íveket is le kellett adni a Választási Irodában. A Nemzeti
Az ukrajnai háború mély hatást gyakorolhat az európai energiaellátó-rendszerre is -  jelentette ki Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős biztosa hétfőn Brüsszelben, ám
Az Európai Unió Tanácsa az Ukrajna elleni orosz hadműveletek miatt hivatalosan korlátozó intézkedéseket fogadott el a légi közlekedésre vonatkozóan, finanszírozást hagyott jóvá az ukrán
Folyamatosan érkeznek a felajánlások a 1357-es adományvonalra és a segélyszervezetekhez - hangzott el hétfőn a közmédia Jónak lenni jó! Magyarország összefog című tematikus
Egy ukrajnai közúti ellenőrző pontnál tévedésből lelőtték a 42 éves izraeli Roman Brodszkij lemezlovast, aki egy autóban a moldovai határ felé tartott, hogy onnan Izraelbe utazzon - jelentette a Jediót Ahronót
Hétfő délutántól ingyen utazhatnak a MÁV-START belföldi járatain az ukrán állampolgárok, akik a díjmentes szolidaritási jeggyel az utazást bármely vasútállomáson megkezdhetik, a
Egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt két és fél év börtönbüntetésre ítéltek Zalaegerszegen egy férfit, aki éveken át jogtalanul szerzett P-s
Elfogadta a kétkamarás román parlament szenátusa hétfőn az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló különleges ügyészi részleg (SIIJ)
Oroszország 36 ország - köztük Magyarország - előtt zárta le légterét, válaszlépésként az orosz légitársaságok ellen bevezetett hasonló nyugati intézkedésekre -
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:     Időjárási helyzet Európában:    ----------------------------    Időjárásunkat továbbra is a balti
Az orosz erők Grad típusú rakéta-sorozatvetőkkel nyitottak tüzet hétfőn a kelet-ukrajnai Harkiv lakóövezeteire, a támadásban többtucatnyi polgári személy meghalt és százak szenvedtek
A Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja leadta a Novák Katalin államfői jelöléséhez szükséges aláírásokat az Országgyűlésnek - közölte Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető
Az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókkal sújtotta Oroszországot, miután megtiltották az amerikaiaknak, hogy részt vegyenek olyan pénzügyi tranzakciókban, amelyekben az orosz központi bank, az
Vonat gázolt halálra egy idős nőt Tatabányán hétfőn - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.     A Mávinform közösségi oldalán azt írták: a
Hat év fegyházbüntetésre ítélt emberkereskedelem, kényszermunka és kétrendbeli súlyos testi sértés bűntette miatt a Fővárosi Törvényszék hétfőn első fokon egy férfit, aki a