Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

Február 4. a rák elleni küzdelem világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és hangsúlyozza a megelőzés és a megfelelő kezelés fontosságát. Szükség van erre a
Első fokon hat év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a sofőrt, aki a tilos jelzésen áthajtva, a megengedettnél lényegesen gyorsabban haladva okozott
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol. Az ebeknek a következő feltételeknek kell megfelelniük, ivartól és fajtától függetlenül: 10 és 36
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kockázatelemző rendszerén fennakadt az az ingatlan-bérbeadással és -üzemeltetéssel foglalkozó cég, amelynek az áfabevallása az Online Számla rendszer adataihoz
Az amerikai Patriot rendszer MIM-104A típusú irányított légvédelmi rakétáját használta az ukrán hadifoglyokat szállító orosz Il-76-os repülőgép lelövésére az
Sokszínű programkínálattal várja a nagyközönséget februárban az Állatkert: a hétvégén családi programok lesznek, február második hétvégéjén a Vadak ura családi
A "Sztárbox" erőszakos tartalmai miatt 10 millió forintos, Fekete Pákó megalázásáért pedig 3 millió forintos bírságot kapott az RTL - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési
Felmentését kérte csütörtökön az utolsó szó jogán a Fenyő-gyilkosság büntetőperében Portik Tamás, a vádlott szerint koncepciós eljárást folytatnak ellene a hatóságok,
Hétfőtől látogatható az Erdélyi Fejedelemség egykori székhelye, a felújított fejedelmi palota Gyulafehérváron, amely először nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt - írta
A francia mezőgazdasági termelők többségi szakszervezetei csütörtökön a stratégiai útvonalakon felállított blokádpontok feloldására szólítottak fel, miután Gabriel Attal
Kilenc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetének képviselői aláírták Párizsban a 3 Tenger Hidrogén Tanács (3S) hivatalos együttműködését, amelynek célja a
Magyar kezdeményezésre és a méztermelők érdekeinek megfelelően a jövőben a mézesüvegeken kötelező lesz feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát
Első fokon hat év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a sofőrt, aki a tilos jelzésen áthajtva, a megengedettnél lényegesen gyorsabban haladva okozott
A HungaroMet Nonprofit Zrt. jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Az Ingunn névre keresztelt viharciklon Norvégia partjai előtt örvénylik, hatására az északi országban egyrészt
Új trükkel támadják a pedagógusok béremelését - írta a Klebelsberg Központ közleményben csütörtökön. "Több ellenzéki sajtóorgánumban megjelent az álhír", hogy
A csengeri börtön építkezésén csütörtökön szolgálatteljesítés közben életét vesztette Fehér László főtörzszászlós, a
Emberölés gyanúja miatt letartóztatta a Pécsi Járásbíróság azt a 15 éves lányt, aki kedden hajnalban egy pécsi kollégium mosdójában hozta világra gyermekét -
Kísérleti projektjének kedvező tapasztalatait látva általánossá tenné a svédasztalos iskolai étkeztetést a HunGast - közölte Páger Zsolt, a cég üzletfejlesztési igazgatója a
Megállapodás született a 27 európai uniós tagállam között az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós pénzügyi támogatásról - jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács
A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy mentőápoló ellen, aki nem egészségügyi intézménybe vitt egy eséstől lebénult férfit, hanem annak otthonába