Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

Vonattal ütközött egy autó hétfőn Tokodon, emiatt Tokod és Nyergesújfalu között szünetel a vasúti közlekedés - közölte a Mávinform az MTI-vel. Az Esztergomból Komáromba tartó
Enyhe, átlagosan csapadékos volt a január - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt.-nek az év első hónapjáról készített összefoglalójából. Honlapjukon hétfőn azt írták: a
Az LMP álláspontja szerint az egyetlen helyes dolog, amit Novák Katalin tehet, hogy visszavonja a bicskei pedofilügyben hozott elnöki kegyelmét - mondta Süveg Anna, az LMP szóvivője hétfői online
A Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója megfosztási eljárást kezdeményez Novák Katalin köztársasági elnök ellen - jelentette be hétfői, online sajtótájékoztatóján az
Kigyulladt egy ház hétfőn a Csongrád-Csanád vármegyei Apátfalván, az épületben a tűzoltók egy holttestet találtak - tájékoztatta a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/5330/2023. bűnügyi számon lopás vétség
Még egy hétig lehet jelentkezni arra az új felnőttképzési programra, amit a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közösen indít -
A Fidesz frakcióvezetője szerint a rendes parlamenti ülésszak elején sor kerülhet a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjára, de ehhez szükséges a két kormányfő budapesti találkozója. Kocsis
A kormány elkötelezett a mentők anyai megbecsülése és a munkakörülményeik javítása mellett - jelentette ki Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára
Tarolt a rezsi és az agrár CO2 kalkulátor a legjobb ökoszisztéma építő & fenntarthatósági cégek közé választották a K&H-t. A hazai és nemzetközi hátterű mikro-, kis-,
Hétfő délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Monokon kigyulladt egy épület. A Bem József utcában álló hetvenkét
Ügyvédi visszaélés és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy zalai ügyvéd ellen, aki bírói végzést hamisítva csalt ki
A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van - hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Bevándorlóként Olaszországba érkezett hét egyiptomi fiatalt, köztük két kiskorút tartóztattak le egy 13 éves lány elleni nemi erőszakért a szicíliai Cataniában, az elkövetőket
Két évvel, 9 évről 7 évre enyhítette az élettársát kínvallató férfi börtönbüntetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla - tudatta a
Érvénytelenítette a Pécsi Ítélőtábla egy Balaton-parti ingatlanközvetítő cég blankettaszerződésének tisztességtelen kikötéseit a napokban hozott jogerős határozatával -
Nem ragaszkodott a menetrendhez, sőt még az utasokhoz sem nagyon az a román buszsofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Vámoscsaládnál csíptek nyakon több mint 150 liter moldáv
Ellenzéki kezdeményezésre összehívta hétfőre az Országgyűlés rendkívüli ülését Kövér László házelnök. A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a
Az encsi rendőrök pénzbírsággal sújtották, és két hónapra eltiltottak a vezetéstől egy gagybátori szabálysértőt. Az Encsi Rendőrkaptányság egyenruhásai egy
Az elmúlt évek a mesterséges intelligencia térhódításáról szóltak, hazánkban is mind a vállalatok, mind a lakosság egyre szélesebb körben használja az MI-t. Jelenleg azonban az