Emma napja van. | 2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr
További híreink

Az ombudsmanhoz és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyetteséhez fordult az LMP, ugyanis alkotmányellenesnek tartja a tavaly év végén megjelent, úgynevezett bányanyitási
Elfogták azt a 64 éves horvát férfit, aki szerdán szemben haladt a forgalommal az M7-es autópályán, majd balesetet okozott Szabadbattyánnál és továbbhajtott - közölte a Fejér Vármegyei
"Nekünk írták a dalt!" - A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig címmel nyílt meg csütörtökön a Magyar Zene Háza (MZH) első időszaki
Védelmi működés miatt felére csökkent a paksi atomerőmű 3-as blokkjának teljesítménye csütörtök hajnalban - közölte honlapján az atomerőmű. A villamos berendezés meghibásodását a
Február elején ér földközelbe a zöldes fényben derengő C/2022 E3 (ZTF) nevű üstökös, amely Magyarországról is látható lesz. A kométa várhatóan 4,5 magnitúdós
Az elmúlt napokban hullott csapadékot a talaj már nem tudja befogadni, így több folyón is komoly árhullám indult el és az Alföldön egyre nagyobb területeken jelenik meg a belvíz a földeken - írta az
A magyarországi használtautó-piacon az előzetes adatok szerint minden eddiginél több, közel 827 ezer személygépkocsi cserélt tulajdonost tavaly, ez 1,2 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit -
Négyen megsérültek csütörtök reggel a IX. kerületi HÉV-balesetben - közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök délelőtt az MTI-vel. A balesetben egy kisbusz ütközött a
A Sajó és a Tarna teljes magyarországi szakaszán a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, kitelepítésre azonban sehol sincs szükség - közölte az
Szitka Péter a legdemokratikusabb és legeurópaibb Gyurcsányné Dobrev Klára árnyékkormányának önkormányzati főtanácsadója, Kazincbarcika polgármestere,
Kétmillió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az RTL-re a Celeb vagyok, ments ki innen október 18-i epizódja miatt. A testület ezen
A pesszimista várakozások ellenére, a karbantartások befejeződésével újra kinyit Miskolc turisztikai bevételeinek motorja, a világhírű Barlangfürdő. A hírt Veres Pál polgármester közölte
A Sajó áradása miatt lezárták a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Putnok és Sajóvelezd közötti mellékutat szerda este, majd csütörtök hajnalban a 26-os főút és Sajókaza
A Kaposvári Járási Ügyészség több rendbeli, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat egy kaposvári nővel szemben, aki hatósági
Négy év szünet után március 10-én újra megtartják a Székely Szabadság Napját Marosvásárhelyen - közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerdán. Az SZNT elnöke az MTI-hez
A Vénusz és a Szaturnusz szoros együttállása figyelhető meg vasárnap, hétfőtől pedig a Naprendszer csaknem összes bolygója látható lesz majd egymás után sorakozva a koraesti égbolton. A
Szendrőben megnőtt a betöréses lopások száma a múlt év végén, ez év elején. A rendőrség, a helyi polgárőrség, és az önkormányzat közös összefogásaként
A műanyagiparban tevékenykedő PoliCell Ipari-, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 444,53 millió forint összköltségű fejlesztést hajtott végre Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei székhelyén,
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő valótlanságot közölt a Schadl-ügyben közösségi oldalán - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ----------------------------Továbbra is ciklonok alakítják Európa legnagyobb részének időjárását, jelentős