További híreink
Szamurájkardokat és nyílvesszőket találtak kereskedelmi áruk közé rejtve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zalai munkatársai - tájékoztatta a NAV csütörtökön az MTI-t.
A
Március 16-ától ismét sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a közoktatásban és a szakképzésben is - közölte a PDSZ Országos
Az LMP elvárja a kormánytól, hogy tartson országos razziát az illegálisan működő idősotthonok felszámolása érdekében, az ott gondozottaknak pedig biztosítson megfelelő ellátást - közölte
A múlt héten 54 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti
Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség egy 35 éves férfival szemben, aki 2021 decemberében Budapesten megölte és kifosztotta kollégáját -
Különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel és négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádol az
2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Samsung önkéntes kötelezettségvállalását, amely szerint a jövőben részletesebben tájékoztatja a fogyasztókat az okostévéinek menürendszerébe
A véradással életet lehet menteni - mondta Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége, a Civil Véradás fővédnöke csütörtökön, az országos programsorozat
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szembe csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az eurót csütörtök reggel
Az előzetes adatok szerint 2023 januárjában 7398 gyermek született, és 11 342-en haltak meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2022. február és 2023. január között a születések száma 3,4, a
A törökországi földrengés utáni magyar mentőakció a segítségen túl diplomáciai missziónak is tekinthető, és történelmileg is nagyon fontos volt, hogy a magyar szakemberek ott legyenek - mondta a
Táplálékkiegészítők gyógyszerkölcsönhatásainak vizsgálatára dolgoztak ki eljárást a Charles River Laboratories Hungary Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy a Nemzeti
A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) végrehajtó bizottsága megszavazta az Orosz Újságíró Szövetség tagságának azonnali hatállyal történő
Megsemmisítette a román legfelsőbb bíróság azt a kormányhatározatot, amely 2021-ben Sepsiszentgyörgy hivatalos jelképévé nyilvánította a székelyföldi város önkormányzata
Lezuhant egy kisrepülőgép a szlovák-cseh határ közelében lévő Trencsénsztankóc (Trencianské Stankovce) település körzetében szerdán délután, a szerencsétlenségben
Üvegszilánk lehetséges jelenléte miatt a Gloster Zöldség-Gyümölcs Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. csemegeuborkát hívott vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti
Március 1-jén újra megnyitja kapuit a Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) programjai, köztük a Latinovits Zoltánra, valamint
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk délnyugati felén továbbra is magasnyomású képződmény helyezkedik el, mely
Hogy is volt és hogy is van? címmel nagykoncertet ad Földes László Hobo március 1-jén a Nemzeti Színházban abból az alkalomból, hogy immár 10 éve a teátrum társulatának tagja -
Régebbi híreink
Képújság
Legfrissebb híreink
19:05
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei18:10
- Időjárás-jelentés17:30
- Szobrásztalálkozót rendeznek a 29. Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelepen14:56
- BRFK: három férfit és két nőt még keresnek11:54
- Halálos hajóbaleset történt Verőcénél10:21
- A Kandela Fesztivállal kezdődik a nyár a Skanzenben09:04
- Az unió más tagállamaiban élő magyarok az ottani EP-listákra szavazhatnak07:59
- Egyetlen szavazattal is lehet valaki képviselő vagy polgármester05:41
- Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezeléséreTegnap
- A Tiszaújváros és a Budaörs nyerte a triatlon klubcsapat ob-t
Mai legolvasottabb hírek
1.
- Az unió más tagállamaiban élő magyarok az ottani EP-listákra szavazhatnak2.
- Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére3.
- A Kandela Fesztivállal kezdődik a nyár a Skanzenben4.
- Egyetlen szavazattal is lehet valaki képviselő vagy polgármester5.
- BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
MTI hírfelhasználó
Hasznos linkek