Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

 Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken egy férfit, akit azzal gyanúsítanak megalapozottan, hogy egy villamosjárat belvárosi szakaszán
Az uniós belügyi tanácsülés újra egyértelművé tette, hogy az Európai Bizottság továbbra sem vonja vissza a kényszerbetelepítésre vonatkozó döntéseit. "Ez azt jelenti, hogy
Szükség van a családi értékek megerősítésére  -  mondta Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár az MTI-nek adott
 Tőkés László szerint a román-magyar viszonyt a reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde útján kell rendezni, nem pedig titkos paktumok által. Az európai parlamenti képviselő
A kormány az ország versenyképességét kívánja növelni a járulékok csökkentésével és a tervezett béremelésekkel - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik garázda férfiak azonosításához, akik Miskolc belvárosában megvertek egy másikat. A Miskolci Rendőrkapitányság