Gedeon napja van. | 2024.03.28
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

  Időközi polgármester-választás lesz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken vasárnap - közölte a Rozsályi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője hétfőn az
Két szolgálatát teljesítő rendőrjárőr észlelte, hogy Sárospatakon, a József Attila utcában egy lakás tetőszerkezete ég, sőt már a kertben álló fenyőfa is. A rendőrök három,
  Péntekig, december 16-áig igényelhető térítésmentesen a méhnyakrák elleni vakcina azon lányoknak a számára, akik az általános iskola 7. osztályába járnak - mondta Szentes
  Gyűlöletből elkövetett támadás gyanújával letartóztattak egy férfit egy kaliforniai mecset mellett - közölték vasárnap este a helyi hatóságok.       A rendőrség
  Húsz kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy német férfi autójában elrejtve Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az
 A felismerés, a megelőzés és az oktatás játszhat szerepet a radikalizálódás megakadályozásában - mondta Resperger István, a Nemzetbiztonsági Intézet vezetője az M1 aktuális
Az egészségügyben folytatódó béremelések hozzájárulnak ahhoz, hogy kiszorítsák a hálapénzt a rendszerből - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának
Donald Trump megválasztott amerikai elnök szerint az "egy Kína"-politika nem működik jól.     Trump a Fox televízióban vasárnap este fejtette ki azon véleményét, miszerint az amerikai-kínai
John Bolton volt amerikai ENSZ-nagykövet szerint az orosz hackertámadásokról szóló információkat az Obama-kormány terjeszthette.      A George W. Bush elnöksége idején ENSZ-nagyköveti
 Nyolcvanöt határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.     A
 Néhány fillérrel mozdult csupán a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest péntek estétől hétfőn kora reggelig a bankközi devizapiacon.     Hétfőn reggel fél hétkor egy
 Az Országgyűlés ma kezdődő, várhatóan idei utolsó ülésének első napján újra szavazhat arról a három korábban már elfogadott előterjesztésről, amelyeket a
 Meghozta eredményét a magyar összefogás, a jövőben erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak a román törvényhozásban - így reagált a román parlamenti választások
Valószínűleg nem fogja elérni a romániai parlamenti választásokon a részvételi arány a négy évvel ezelőtti szintet - mondta Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa
 A jövő héten ismét lehűlésre kell készülni: hajnalban akár mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lehet, helyenként még napközben is mínuszok lesznek - derül ki az Országos Meteorológiai
 Lezuhant egy férfi vasárnap a Rám-szakadékban - tájékoztatta Benis-Völgyi Ágnes, a Komárom-Esztergom megyei Katasztrófavédelem sajtószóvivője az MTI-t késő délután. A