Emma napja van. | 2024.04.19
Mérten János a kazincbarcikai Városvédők Egyesület polgármesterjelöltje közösségi oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy megválasztásuk esetén azonnal
További híreink

  Felhajtott a járdára és elgázolt két embert egy autó hétfőn Budapesten, a VIII. kerületben - közölte Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a
   Újabb visszaélési forma van terjedőben az interneten, az OTP Bank nevével visszaélve, a bank 67. születésnapjára hivatkozva csalók nyereményjátékot hirdettek - közölte honlapján a
  Minden idők egyik legnagyobb biztosítási összegét, 41 millió dollárt (12 milliárd forintot) könyvelhet el a Star Wars-filmeket gyártó Disney filmstúdió, amely bebiztosította magát arra az esetre,
  Az ingatlanpiac szempontjából 2017 az áttörés éve lehet, ugyanis több ezer új építésű lakás kerül majd a piacra, Budapest mellett Győrben, Székesfehérváron, Kecskeméten,
  A tengelic, Magyarország és Európa egyik legszínesebb pintyféléjét választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, amely címmel a Magyar Madártani és
  A kormányzat fontos célja volt, hogy Magyarország erősödését a nyugdíjasok is érezzék - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások
  Menetrend szerint közlekedő autóbusszal ütközött egy személyautó hétfőn Budapesten, a XXII. kerületben, a 6-os főút egy szakaszát teljes szélességében lezárták - közölte a
  Az idei béremelések a munkavállalók jelentős részét érintik, ugyanis 1 millió 250 ezer munkavállalóra van hatással, hogy január elsején nagymértékben emelkedett a
  Már hat településen - köztük a fővárosban - veszélyes, tizenkét helyen egészségtelen a levegő magas szálló por (PM10) koncentráció miatt.       Az Országos
  Miskolcon tovább romlott a levegő minősége, a szálló por koncentrációja átlépte a tájékoztatási küszöbértéket, ezért a város polgármestere hétfőn elrendelte a
  Két földalatti atomrobbantás és 22 rakétakísérlet Észak-Korea 2016-os mérlege a fegyverkezés terén.        A világtól elszigetelt kommunista ország egyre gyorsabb
  Nógrádi György biztonságplitikai szakértő szerint a törökországi merényletek Recep Tayyip Erdogan török államfőt erősítik, mivel azt sugallják a lakosságnak, hogy Erdogan a rend, a
  A hosszú távon sikeres fogyókúrához a legfontosabb a tudatosság és az akaraterő - emelte ki az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában Antal Emese dietetikus, akit annak kapcsán kérdeztek, hogy
  Hosszú Katinka és Cristiano Ronaldo lett a 2016-os év európai sportolója a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) kontinentális szekciója által szervezett szavazás
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:25 (huszonöt) 42
Magyarország feladata, hogy a határon túli magyarok előnyösebb helyzetbe kerüljenek, és aki szülőföldjén meg akar maradni magyarnak, meg is maradhasson - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió
Zavargások törtek ki az északkelet-lengyelországi Elkben vasárnap, miután szilveszter éjjel egy kebab bárban meggyilkoltak egy helyi lakost; a rendőrség őrizetbe vette az étterem négy alkamazottját -
Isztambulban legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek egy neves szórakozóhely ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban - közölte vasárnap Süleyman Soylu török belügyminiszter.
  A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 22 (huszonkettő)30
  A TOTÓ 52. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei:  1. Liverpool-Manchester City.................1-0  1 2. Chelsea-Stoke.............................4-2  1 3.


Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó