Emma napja van. | 2024.04.19
A kórházak adósságrendezésére 63,4 milliárd forint pluszforrást biztosít a kormány - közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, a
További híreink

 Obama elnök aláírja azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a nyugalmazott Mattis tábornokot kinevezhessék védelmi miniszternek.     Az amerikai törvények értelmében nem lehet
 A legszorosabb verseny a fogyatékos női kategóriában volt, de kis különbség döntött az első és a második helyezettről az épeknél a csapatok és a férfi labdarúgók esetében is a
Miután visszavásárolja Horvátország az INA horvát olajvállalat részesedését a Mol Nyrt.-től, nyitott lesz új befektetők és stratégiai partnerek bevonására a cégbe - mondta Andrej
Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjai járhatóak, így Szikszó határában is megindult a forgalom. Mint arról korábban beszámoltunk a 3-as számú főúton, Szikszó
  Több szombatra tervezett jeges program elmarad a Balatonon a pénteken lehullott nagy mennyiségű eső és hó miatt, azonban a kijelölt jégpályákat továbbra is üzemeltetni kívánják a
  Összesen 56 zalai és Vas megyei településen, csaknem 10 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás a tapadó hó súlya alatt leszakadt vezetékek miatt - közölte péntek este az
  Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje is meghívást kapott a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation nevű programjába.        A Magyar Nemzeti Filmalap
  A Fidesz szerint még februárban kijavíthatják az Alkotmánybíróság által pénteken a közigazgatási perrendtartással kapcsolatban megfogalmazott formai hibát.       A
  Négyen adtak be pályázatot az öttusaszövetség kapitányi posztjaira a pénteki határidőig.       Vörös Zsuzsanna, a sportági szövetség (MÖSZ) általános
  A Vatikánban és a katolikus egyházban erős az aggodalom Donald Trump megválasztott amerikai elnök miatt, akit kiszámíthatatlan embernek tartanak - nyilatkozta Ken Hackett az Egyesült Államok távozó szentszéki
  Február elsejétől az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) keretein belül folytatja tevékenységét a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja (SEK) - közölte a SEK rektorhelyettese
  A választások óta először intézett támadást volt riválisa, Hillary Clinton ellen Donald Trump. Pénteki Twitter-üzenetében "pokolian bűnösnek" nevezte a demokrata párti
  A Fidesz azt szeretné megtudni, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták miért félnek attól, hogy kiderül, milyen pénzekből működnek a Soros-féle "álcivilszervezetek".       A
  A tavalyinál erősebb téli szezonra számítanak a kiutaztatással foglalkozó utazási irodák, az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt az érdeklődés a síutak iránt - mondta
  Tűz ütött ki egy XIII. kerületi társasház egyik lakásában péntek délután, egy nőt holtan találtak a tűzoltók - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi
  Az agrártámogatásoknak is köszönhetően a magyar mezőgazdaság jövedelmezősége az elmúlt években érdemben javult, és ezáltal stabilabbá vált a termelők helyzete - mondta Czerván
   Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:        Időjárási helyzet Európában    ---------------------------    Magasnyomás, és az ezzel
  Nyolcéves mélypontra süllyedt a munkanélküliség Bulgáriában, 2016 végén a regisztrált munkanélküliek száma 261 ezer volt, csaknem 68 ezerrel kevesebb, min egy évvel korábban -
  Szombaton indul A Dal 2017. A közmédia hatrészes élő showműsorában a Duna TV-n harminc dal és előadó lesz látható és hallható, közülük az első adásban
  A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája pénteken elrendelte annak az enyingi férfinek a házi őrizetét, akit a Székesfehérvári Járási