Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

  Újabb hófúvások várhatók Románia keleti felében és Erdély egyes részein vasárnap: ezek miatt sárga (elsőfokú) figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat,
Hárman meghaltak Jeruzsálem Armon Hanacív nevű lakónegyedében, amikor egy teherautó vasárnap egy autóbuszról leszálló katonák közé hajtott. A sofőrt a helyszínen lelőtték - jelentette
  Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a hajléktalanellátó-rendszer fejlesztése, hiszen az képes most, a legnagyobb "nyomáspróba" alatt is segítséget nyújtani a hajléktalan embereknek -
  Több ezren tüntettek szombat este Tel-Avivban az Azaria-ügy nyomán megjelent uszítás ellen, a nemzeti egységért és a megfenyegetett vezérkari főnök melletti szolidaritás jegyében - jelentette
  Babos Tímea búcsúzott a sydneyi keménypályás tenisztorna női versenyének első fordulójában.       A világranglistán 28. magyar játékos vasárnap a WTA-rangsorban
  Az ötfokozatú skálán hármas szintű a lavinaveszély a nyugat-ausztriai Tirol és Vorarlberg tartományok kétezer méter feletti területein, ezért óvatosságra intik az ott
  Noha vasárnap délelőtt már 13 centiméteres jégvastagságot mértek Siófoknál, a vízi rendészet továbbra sem ajánlja téli sportolásra a Balaton jegét, annak egyenetlensége
  A Duna jegesedése miatt vasárnaptól nem közlekedik a Kossuth Lajos tér és Batthyány tér között járó D2-es hajójárat, hétfőtől pedig az Újpest, Árpád út és
  Száz éve, 1917. január 10-én halt meg Madarász Viktor, a magyar romantikus történelmi festészet nagy alakja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:       1830.
  Két embert mentettek ki a Kaposvárhoz közeli Deseda tó jegéről a tűzoltók vasárnap - tájékoztatott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a
  Az M5-ös autópálya nyugati oldalán egy szarmata, a keleti oldalán pedig egy avar kori település maradványait találták meg a régészek Kecskemét határában. A feltárások azt
  Az extrém hideg idő miatt a budapesti polgárőrök megerősített létszámban járőröznek a hétvégén - közölte a szervezet vasárnap délelőtt az MTI-vel.       A
  Egy embernek továbbra is súlyos az állapota azok közül, akik szombaton sérültek meg a táplánypusztai Dr. Piróth Endre Mentálhigiéniés Otthon egyik ruharaktárában keletkezett tűz miatt. A
  Mérsékelte az extrém hideg miatt vasárnapra kiadott figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat.       Az MTI-hez délelőtt eljuttatott veszélyjelzés szerint
  Varga Judit szovjet némafilmhez komponált zeneművét rendhagyó filmkoncerten mutatja be az ausztriai Ensemble Phace január 12-én az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválon a
  Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek mindenképpen rendeznie kell a viszonyát a hírszerzéssel, ilyen irányú gesztusként is értékelhető az Oroszországból kitiltott Dan Coats
  A keresztség fény az emberek életében - mondta Ferenc pápa, aki tizenöt kisfiút és tizenhárom kislányt részesített a keresztség szentségében vasárnap a
  A szélsőségesen hideg idő beállta óta eltelt két éjszaka után sem érkeztek hírek kihűléses esetekről; a hajléktalanok éjjeli menedékhelyein az elkövetkező napokban is lesz még hely -
  Öt bank ment csődbe tavaly az Egyesült Államokban, ezzel a 2007 óta bezárt pénzintézetek száma közel ötszázra nőtt.        Az állami betétbiztosítási alap
  A megnövekedett forgalom miatt négy kilométeres a torlódás az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelő irányában - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei