Auguszta napja van. | 2024.03.29
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

Decemberi ellenőrzései során 71 elárusítóhelyből 31 üzletben talált szabálytalanságot a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal műszaki engedélyezési és fogyasztóvédelmi
   Várható időjárás az ország területén csütörtök estig    Délen is megszűnik a hószállingózás, mindenütt hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd
A szabályzat módosításáig nincs értelme annak, hogy Oroszország küldöttsége részt vegyen az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) munkájában - jelentette be Vjacseszlav
Lemondásra szólította fel Vincze Géza, a Fidelitas alelnöke Fári Jánost az MSZP dunakeszi elnöki tisztségéről, miután kiderült, hogy a politikust jogerősen
A Fidesz-frakció szerint az ellenzék már megint adóemelésért kampányol, amikor a többkulcsos adórendszer visszaállítását követeli - reagált a nagyobbik kormánypárt
 A jegybank monetáris tanácsának tavaly decemberi kamatdöntő ülésén a tanácstagok egyetértettek abban, hogy a három hónapos betét 2017. első negyedév végi állományának 750
 Londoni pénzügyi elemzők szerint a globális pénzügyi válságot kísérő recesszió óta nem mért mélypontra lassul az idén a brit gazdaság növekedése, elsősorban azért, mert
Átadták az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) felújított időjárási radarállomását szerdán a szabolcsi Napkoron. A 152 millió forint értékű fejlesztést a
A Kárpát-medence magyarok lakta vidékein élő ötszáz önkéntes részvételével mindenki számára hozzáférhető hangos biblia készült - tájékoztatta Benyik György biblikus
 A Belügy- minisztérium által meghirdetett szociális tüzelőanyag-pályázat 180 ezer embernek jelent segítséget - mondta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati
 Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI
 A világ legjelentősebb technológiai és innovációs kiállításán, a CES 2017 rendezvényen négy magyar innovatív vállalkozás képviselte Magyarországot
 A Fidesz és a KDNP szerint az ellenzéki pártok már többször bizonyítékát adták annak, hogy a magyar családok rájuk nem számíthatnak, és ha rajtuk múlna, idén sem
 Harminc új német vállalati beruházásról tárgyal a kormány, ezek nyolcezer új munkahelyet jelenthetnek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar
Tavaly decemberben mintegy 29 milliárd forint értékben 12 egyetemi PPP (magántőke bevonásával közfeladat ellátása) projektet sikerült kiváltani - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma
Moszkvának nincsenek semmiféle kompromittáló anyagai sem Donald Trump megválasztott amerikai elnökről, sem volt választási ellenfeléről, Hillary Clinton volt külügyminiszterről - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml
 A közutakba épített eszközökkel februárban kezdik automatikusan mérni az áthaladó járművek terhelését egyelőre tesztüzemben, a rendszer kiépítése folyamatos, a kapcsolódó
 Ismét nagy mennyiségű hó hullott Románia déli és délkeleti részén, komoly fennakadásokat okozva a közlekedésben.     A múlt pénteki kiadós havazás után
Az LG Electronics magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatói posztját januártól Bumseop Lee tölti be, aki az ügyvezető igazgatói székben Youngnam Roh-t váltja - közölte az LG
 Egyre több határsértés történik Lengyelország déli határán, melyre a keleti szakaszról terelődtek át a migrációs útvonalak; 2016 első három negyedévében a lengyel