Emma napja van. | 2024.04.19
A kórházak adósságrendezésére 63,4 milliárd forint pluszforrást biztosít a kormány - közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, a
További híreink

A jégtörő hajópár, a Széchenyi és a Jégtörő VII-es vasárnap ismét elhagyta Belgrádot, és folytatja az Újvidék alatti torlasz megbontását - közölte az Országos Műszaki
Két bank ment csődbe idén eddig az Egyesült Államokban.      Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján szereplő adatok szerint mindkét pénzintézet januárban húzta le a
Klaus Iohannis román államfő a decemberi választások nyomán januárban hivatalba lépett szociálliberális kormány leváltását tervezi - állította Calin Popescu Tariceanu, a kisebbik
Helyben készült ételek, főzőverseny, élőállat-kiállítás, kistermelői piac és könnyűzenei koncertek is várják a közönséget a X. Budapesti Mangalica Fesztiválon február 10. és
A menekültek számának további csökkentését és az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők anyagi támogatásainak megvonását szorgalmazza Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a
A Meló-Diák nemrég indult mentorprogramjában a részt vevő fiatalokat munkájuk közben elképzeléseiknek és képességeiknek megfelelően segíti mentoruk - mondta Marosi László, az
Újabb rohamot indítottak a Moszkva által támogatott szakadárok a kelet-ukrajnai fronton, Donyeck melletti Avgyijivka ipari övezetében, a katonák visszaverték a támadást - jelentette vasárnap reggeli szokásos
A NATO jelentőségéről, a terrorizmus elleni  fellépésről és a Líbiával való megállapodásról  beszélt egymással telefonon  Paolo Gentiloni olasz kormányfő és
Dicső híre-neve fönnmarad örökre címmel Arany János életét és pályafutását feldolgozó irodalmi és történelmi versenyt hirdet a Lakitelek Népfőiskola, a Lakiteleki Eötvös
Ahhoz, hogy a foglalkoztatás 80-90 százalékát adó kkv-szektor fejlődhessen Magyarországon, az adócsökkentő gazdaságpolitika mellett arra is szükség van, hogy maguk a kis- és
A kollektív bíráskodás titka a türelem, az egymásra figyelés és a kompromisszumkészség, ebben pedig az elnöknek kell élen járnia - mondta Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság (Ab)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkársága szerint míg a Tanítanék mozgalom tüntet, a kormány cselekszik.     Az államtitkárság az
A világszerte erdőpusztulásokat és fakárosításokat okozó Armillaria, vagyis tuskógomba fajokat kutatják 2020-ig Sopronban és Szegeden - közölte a konzorciumvezető Soproni Egyetem az
A jövő heti makrogazdasági naptárban az ipari termelés decemberi adata állhat a figyelem középpontjában, emellett megjelenik a decemberi külkereskedelmi forgalom, a szálláshelyek decemberi és 2016. évi forgalmi
A 381. számú úton két személygépkocsi ütközött, amelynek során hárman a helyszínen elhunytak. A halálos közúti közlekedési baleset 2017. február 5-én 6 óra 45 perc
Radics Gigi nyerte A Dal 2017 harmadik, utolsó válogatóját szombaton. A zsűri döntésével még Pápai Joci, Tóth Gabi és Freddie Shuman feat. Lotfi Begi, Zävodi + Berkes Olivér, illetve a The Couple, a
Az Alexandrov Együttes több mint száz tagja lép színpadra május 28-án a Papp László Sportarénában.     Az Orosz Hadsereg hivatalos akadémiai ének- és
Hárman meghaltak, négyen pedig megsérültek abban a közlekedési balesetben, amely Sátoraljaújhely és Alsóberecki között történt vasárnap kora reggel - közölte a
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32 905,89 ponton zárt pénteken, az előző hetinél 191,31 ponttal, 0,58 százalékkal magasabban, növekvő forgalom mellett.     A részvénypiac
Módosított útvonalon jár a 200E busz a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út lezárása miatt hétfő, kedd és szerda késő estétől kezdődően másnap hajnalig - közölte a Budapesti