Tivadar napja van. | 2024.04.20
Mérten János a kazincbarcikai Városvédők Egyesület polgármesterjelöltje közösségi oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy megválasztásuk esetén azonnal
További híreink

Komoly nyomásgyakorlás érkezik az uniótól Magyarország felé; Brüsszel nem tesz le migránspolitikájáról, amelynek lényege, hogy továbbra is a közösség határain belül
Buddhista szertartás szerint szentelték fel Európa egyik legnagyobb sztúpájánál szombaton azokat imamalmokat, amelyeket a tibeti holdújév ünnepén az itt élő szerzetesek és támogatóik
 A magyar tudományos és művészeti élet képviselői közül tizenegy embert, köztük Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét választotta tagjává az Európai Tudományos
Az ukrajnai kisebbségek jogainak tervezett szűkítése ellen egy hónapja indított aláírásgyűjtési akció menetéről tanácskozott, és a kárpátaljai magyarság helyzetével kapcsolatos
Mintegy 20 hektáron ég az aljnövényzet a főváros XXIII. kerületében, a Szentlőrinci út közelében - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője
  Új ásványra bukkant egy amatőr kutató Rudabányán, a Nemzetközi Ásványtani Társaság (IMA) új ásványfajnak fogadta el, a neve Rudabányait lett - közölte a miskolci Herman
Tizennyolc neves villányi pincészet - köztük Gere Attila, Bock József, illetve Tiffán Ede és Zsolt borászata mutatja be prémium borait a március 17. és 19. között a budapesti Corinthia Hotelben megrendezésre
 Kastély szalon címmel indít új programot a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum, amelyben magyar főnemesek leszármazottai beszélnek a múltról, jelenről és a jövőről. Havonta egyszer szervezik a
 Több ezer naposcsibe pusztult el szombat délelőtt a Baranya megyei Vásárosdombón, egy baromfineveldében keletkezett tűz miatt keletkezett füstben - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.     Az
Két személygépkocsi összeütközött a 6-os út Tolna megyei szakaszán, a fácánkerti elágazónál, a balesetben hárman megsérültek. Az utat teljes szélességében
 Hivatalos látogatásra Moszkvába utazik a brit külügyminiszter - közölte szombaton a brit külügyi tárca szóvivője.     A bejelentés szerint Boris Johnsont Szergej Lavrov orosz
 Botka László szocialista miniszterelnök-jelöltnek tisztáznia kell, hogy milyen szerepe volt a Szeviép-ügyben - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva Hollik
Évről évre népszerűbb a Határtalanul! program, idén már az első körben majdnem annyi pályázatot adtak be, mint tavaly összesen - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások
 Veszettség vírusát mutatta ki egy Bekecsen talált, rendellenesen viselkedő rókában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a szervezet szombaton az
 Kevésbé érintette a zöldség-gyümölcs ágazatot a fagykár - mondta Ledó Ferenc elnök, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke
 Mintegy 1200-an vesznek részt jelenleg a határvadászképzésben - mondta Dsupin Ottó tábornok, a rendőrségi kiképzőközpont vezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.     A
A jó idő beköszöntével újra megindulhatnak a menekültek tömegei a Földközi-tengeren Líbia és Olaszország között - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet munkatársa szombat
 Egy embert kórházba vittek, több mint kilencven lakónak pedig ideiglenesen el kellett hagynia az otthonát szombat hajnalban Zalaegerszegen, miután kigyulladt egy tízemeletes épület legfelső szintjén egy szoba -
 Ötödik alkalommal rendezik meg a Füredi Tavaszi Fesztivált, az öt napon át tartó rendezvény az 1848-1849-es forradalom és a balatoni vitorlázás évfordulójának jegyében várja a
 Lezárják hétfőtől a margitszigeti északi fizető parkolót május végéig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel.     A közlemény szerint a