Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

Magyar állampolgársági esküt tett pénteken a Videoton FC két labdarúgója: a brazil származású Paulo Vinícius és a bosnyák származású Asmir Suljic mostantól magyar
Támogatásáról biztosította Francois Fillont, a francia jobbközép Köztársaságiak párt elnökjelöltjét Alain Juppé korábbi kormányfő pénteki
Vádat emelt a Szeghalmi Járási Ügyészség egy Békés megyei nő ellen, aki a járási hivatal hivatásos gondnokaként csaknem kétmillió forintot sikkasztott el a rábízottak
Jelmezes iskolai vigadással, felvonulásokkal és utcabálokkal kezdődött pénteken Izraelben a purimi ünneplés, amellyel az ókori perzsa uralom alatt élő zsidók megmenekülésére emlékeznek -
Még tíz napig, március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat az őstermelők annak érdekében, hogy őstermelői jogviszonyuk folyamatos legyen és őstermelőként idén is jogszerűen
Háromszázezer forintos bírságra és a horgászattól való 3 éves eltiltásra számíthat egy jogosulatlan halászattal gyanúsítható, többszörösen szabályszegő
 A földi kiszolgáló személyzet sztrájkja miatt csaknem valamennyi járatot törölték a két berlini nemzetközi repülőtér pénteki menetrendjéből.     A schönefeldi és
 A kormányszóvivő szerint egyértelműen politikai támadások érik a jogi határzár szigorításáról szóló törvényt.     Kovács Zoltán a Kossuth
 Egy háromszáz négyzetméteres, Kós Károly ihlette falfestmény került a felújított óbudai református parókia tűzfalára.      A projekt kivitelezője a budapesti
 Egymilliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett a roma kultúra sokszínűségének bemutatására az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a pályázók 30-50 millió forintot
 A vártnál nagyobb mértékben bővült Németország exportja és importja januárban, a folyó fizetési mérleg többlete viszont jelentősen csökkent - derült ki a német statisztikai hivatal
 Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.     A csökkentéssel a benzin átlagára 363
A teljes egyetértés hiányában huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójuk
További szövetségi államok támadják meg Trump elnök új rendeletét a beutazások átmeneti korlátozásáról.          Hawaii után az
 A lengyel miniszterelnök nem fogja aláírni a most zajló európai uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, sőt az állam- és kormányfői ülés egyetlen dokumentumát sem fogja
 A jogi határzár szigorítása mögött ugyanaz a gondolat húzódik meg, mint az Európán kívüli hotspotok mögött, az, hogy csak azokat engedjék be az Európai Unióba, akikről
A háziorvosoknak és fogorvosoknak kiírt, megnövelt keretösszegű letelepedési pályázat célja, hogy betöltsék a több mint egy éve üres 160 háziorvosi és 170 fogorvosi praxist - mondta Kőrösi
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggelre.     Az euró 311,66 forinton forgott reggel hét órakor, szemben az előző esti 311,85 forinttal.    A
Közel 3,5 kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói egy ferencvárosi sörözőben, miután elfogtak hét férfit, akik országszerte, Budapesten, Makón,
A velencei vasútállomás közelében gázolt el egy embert a Budapest irányába, menetrend szerint közlekedő vonat péntek hajnalban, a gyalogos a helyszínen életét vesztette - közölte a Fejér Megyei