Emma napja van. | 2024.04.19
Mérten János a kazincbarcikai Városvédők Egyesület polgármesterjelöltje közösségi oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy megválasztásuk esetén azonnal
További híreink

A közlekedés biztonságát szolgáló, "Veszélyhelyzet esetén értesítendő" feliratú táblákat helyezett ki a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYEV) Zrt. a vonalhálózata vasúti
Alig tíz perc alatt kétszer is túllépte a megengedett sebességhatárt egy autós Bogácson. A gyorshajtás továbbra is az egyik legfőbb baleseti ok, így a rendőrség közlekedésrendészeti
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta annak a 2001-ben történt bűnesetnek a vizsgálatát, amelynek elkövetője – a gyanú szerint – 2016-ban azzal fenyegetőzött,
A Miskolci Állat-egészségügyi Telep következő nyílt napját 2023. március 11-én, szombaton, 10 és 14 óra között tartja a Fonoda u. 16. szám alatt. A menhely hagyományos, kéthetente
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon 6 évre enyhítette Budaházy György első fokon kiszabott 17 év fegyházbüntetését az úgynevezett Hunnia-perben csütörtökön. A
Tapétavágó késsel többször megvágta iskolatársát egy 14 éves lány Szepetnek általános iskolájában - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Hosszan elnyúló hullámzó front húzódik a Csatornán, Németországon és
Folytatódik a változékony, tavaszias idő: pénteken még 15 és 20 Celsius-fok közötti hőmérséklet várható többfelé záporral, zivatarral, majd szombaton csökken a hőmérséklet,
Átadták a Magyar Államkincstár (MÁK) VII. Mesterecset elnevezésű országos gyerek- és diákpályázatának díjait csütörtökön Budapesten. A fiatalok pénzügyi
A műsorstruktúra szerződésben vállalt arányaitól való eltéréssel kapcsolatban tárt fel szabálytalanságokat egy rádióállomás működésében a Nemzeti Média- és
Idén a természet nem jár sokkal előrébb az ilyenkor szokásosnál, az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak, de sokfelé egyre jobban várnak egy kiadósabb esőt - írta az Országos
Magyar expedíció indul a 8848 méteres Mount Everest meghódítására. Suhajda Szilárd az első magyar állampolgár lehet, aki oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül mássza meg a
Jövőre belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak is, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába - közölte csütörtökön a brit belügyminisztérium. Ez a
A kormány akkumulátorgyarmattá alakítaná Magyarországot - kommentálta Süveg Anna, az LMP szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón a miniszterelnök gazdasági
Három év börtönbüntetésre ítélt a Komlói Járásbíróság egy betegápolót, aki zsarolni próbálta megbízóját - közölte a Pécsi
A Kazincbarcikai Rendőr-kapitányság a lakosság segítségét kéri egy 31 éves, kazincbarcikai férfi eltűnése ügyében. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság 05040-157/91/2023. körözési
Tizenhat határrendész letartóztatását, továbbá egy határrendész és egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelését kezdeményezte a Debreceni Regionális Nyomozó
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján több mint 65 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel - közölte Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti
Az LMP álláspontja szerint több erdőrezervátumra lenne szükség, a bükkösök gazdasági célú kitermelésével pedig szinte teljesen fel kell hagyni - mondta csütörtöki, budapesti, online is
Már évek óta külön kérés nélkül készíti el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat


Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó