Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

   A brit kormány az EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások lehető legkorábbi szakaszában megállapodásra akar jutni a Nagy-Britanniában élő külföldi
A magyarok fele még mindig csak rossz szokásként tekint a szerencsejáték-függőségre, miközben ez az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegség - derült ki a Szerencsejáték Zrt. és az Ökumenikus
Senki sem vonhatja be Fehéroroszországot egy Ukrajnával szembeni háborúba - erről biztosította Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő szerdán Petro Porosenko ukrán elnököt ez utóbbi szavai
A reformáció egyik örökségének és napjainkban is fontos képességnek nevezték az önálló gondolkodást annak a kerekasztal-beszélgetésnek a résztvevői, amelyet szerdán Budapesten a
Kettészakad az ország időjárása: csaknem 20 Celsius-fok különbség a keleti és a nyugati országrész között - hívta fel a figyelmet szerdán Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai
A kormány javasolja a Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételét, egyúttal az iraki missziós
Kilenc nyugat-felvidéki és egy dunántúli szakrális épületet vizsgál a Kárpát-medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai II. című, a B.K.L. Kiadó gondozásában megjelent
Terrorelhárítási akciót hajtott végre szerda reggel a francia titkosszolgálat a Párizshoz közeli Trappes településen, ahol négy embert előállítottak - erősítették meg rendőrségi
Az idei középfokú felvételik során a jelentkezők 96,9 százaléka (79 363 diák) felvételt nyert valamelyik középfokú oktatási intézménybe - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. A
Az észak-iraki Zap térségében mértek csapást szerdán a török légierő harci repülőgépei a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) hadállásaira, 6 fegyveres lázadó
A Duna-Ipoly Nemzeti Park látogatóközpontot épít a dömösi hajóállomás közelében fekvő 2,5 hektáros területen 1,3 milliárd forint ráfordítással - jelentette be a
Golflabda-kampány indult a lágyrészdaganatok korai felismeréséért, ugyanis ortopéd szakorvosok szerint a betegek többsége csak akkor kerül szakorvoshoz, amikor már a megfelelő, kombinált onkológiai és
Különös kegyetlenséggel ölte meg volt osztálytársát egy férfi Lad községben az ügyészség szerint, ezért a napokban vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Megyei