Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

A rendőrök fél órán belül azonosították, majd elfogták azokat a fiatalembereket, akik Múcsonyban rátámadtak egy férfira és értékeit erőszakkal elvették. Rablás bűntett
A Scotland Yard szerdai tájékoztatása szerint legalább hat halálos áldozata van a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban hajnalban kitört tűzvésznek. A londoni rendőrség hangsúlyozta, hogy várakozása
Furcsa mélyedés látható a Marson, amely a csillagászokat is meglepte - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.     Sárneczky Krisztián csillagász a műsorban elmondta: az északon
A Fidesz frakcióvezetője szerint a teljes ellenzék a korrupció pártjára állt azzal, hogy nem szavazta meg az átlátható párt- és kampányfinanszírozással kapcsolatos
  Karbantartást végeznek a budapesti Keleti pályaudvaron és a Kőbánya-felsőig tartó szakaszon szombattól július 7-ig, emiatt változik több vonat menetrendje, útvonala és végállomása -
Böde Dániel a Ferencváros labdarúgója marad, Hajnal Tamással pedig hosszabbítana a klub - mondta Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója.     Bőle Lukács, Priskin Tamás, valamint az uruguayi
Az ipari termelés adatát az előző hónapok dinamikus növekedése befolyásolta, és az, hogy három munkanappal kevesebb volt áprilisban az előző év azonos időszakához képest - mondta Pomázi Gyula, a
Európai uniós támogatást remélt, de végül Magyarországtól kapott támogatást a római katolikus egyház a nagyváradi püspöki palota
Leszúrta haragosa rokonát egy férfi Sárospatakon, a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, a gyanúsítottat elfogták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Csongrád megyei igazgatósága az MSZP-nek és a DK-nak is jogi képviseletet adó Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi képviselőt (Éljen
Az elmúlt években egyértelműen nőtt a gyermekek tudása az egészséges életmódról, jelentősen csökkent a cukros üdítőitalok és érdemben nőtt a víz fogyasztásának
A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki biztonságra van szükségük - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős
Több mint 20 ezerrel nőtt a megbízható adózók száma az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévhez képest, így már 210 ezer vállalkozás tartozik ebbe a kategóriába - közölte
Hétmilliárd forint támogatást nyert el egyházi turisztikai fejlesztésre öt egyházközösség - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében továbbra is folyamatos a határvadászokat toborzó rendőrségi kampány. Legközelebb Kazincbarcikán találkozhatnak kollégáinkkal. Mint az már
A kvótadöntést senki nem hajtotta végre, azok sem, akik egyébként támogatták az Európai Tanácsban ezt a "szerintünk rossz döntést" - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc
A "Fogadj örökbe furmintot" elnevezésű program célja, hogy egy olyan pénzalap jöjjön létre, amelyen keresztül fiatal agrárkutatókat tudnak támogatni - mondta Fazekas Sándor, földművelésügyi
London kivételével nyereségben nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán.     A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,08 százalékkal csökkent, míg a
Izrael visszaküldi állomáshelyére új-zélandi nagykövetét, akit decemberben azért hívtak vissza posztjáról, mert Új-Zéland az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) támogatta az
Az amerikai-magyar gazdasági kapcsolatok erősödéséről és a magyar üzleti környezet javulásáról volt szó Orbán Viktor miniszterelnök és Eric Holcomb, az egyesült államokbeli Indiana