Emma napja van. | 2024.04.19
Mérten János a kazincbarcikai Városvédők Egyesület polgármesterjelöltje közösségi oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy megválasztásuk esetén azonnal
További híreink

Bill Gates 4,6 milliárd dollárt adományozott jótékony célra, ez a legnagyobb egyszeri összeg, amelyet a Microsoft alapítója 2000 óta jótékonyságra fordított.     A 64 millió
Növényvédőszer hatóanyagával, fipronillal szennyezett tojást és tojásterméket találtak Magyarországon is a hatóságok, a termékekben az egészséget nem veszélyeztető
Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be kedden délután Kolozsváron a magyar napok keretében.     A Magyar Napló kiadó által megjelentetett könyvet a
Felháborodását fejezte ki az orosz külügyminisztérium kedden amiatt, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) elfogta, kivallatta és kitoloncolta Ukrajna területéről az orosz állami rádió és
A belbiztonságot fenyegeti azon nem kormányzati szervezetek (NGO-k) tevékenysége, amelyek sokszor az embercsempész hálózatokkal együttműködve segítik a migrációt - mondta Bakondi György, a miniszterelnök
Készül a Tokaji Borvidék szakácskönyve, a receptgyűjtemény összegyűjtését, rendszerezését és kiadását a Tokaj-Hegyalja Konyhája elnevezésű csoport vállalta fel. Munkájuk
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a sajóládi férfival szemben, aki ittasan, jogosítvány és védőfelszerelés nélkül motorozott, majd balesetet szenvedett és súlyosan
Meghalt egy motorkerékpáros kedden kora délután, miután kisteherautóval ütközött az 57-es úton, a birjáni elágazónál - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu
A Magyarok kenyere jótékonysági program augusztus 20-i központi - számos programot kínáló - pécsi ünnepségének házigazdája Sebestyén Márta népdalénekes lesz. Az ünnep
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki felgyújtotta és bántalmazta ismerősét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsáton
A Vlagyimir Putyin orosz elnökről készült félmeztelen szabadságos felvételektől megihletve, #PutinShirtlessChallenge címmel virtuális villámcsődületet hirdetett meg kedden az Instagramon Pavel Durov, "az orosz Zuckerberg", a
Az elmúlt napokban több magányosan tüntető, idős férfit ítéltek el az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten, amiért tatár aktivisták általuk
Szlovéniában eddig 1200 hibrid vagy elektromos autót regisztráltak, a kormány nemzeti energetikai terve szerint ugyanakkor ezek az autók 2030-ig a hagyományos meghajtású járművek hatodát váltanák fel -
Az Északi Áramlat 2 vagy más alternatív gázvezeték megépítése nélkül sincs veszélyben Európa gázellátása, a meglévő infrastruktúra ugyanis bőven elég az
Szabó Bálint jogász szerint Botka László szegedi szocialista polgármester hivatali vesztegetés gyanújába keveredett, rendőri vezetőket vesztegethetett meg.     Szabó Bálint kedden a Tisza-parti
Határozottan elítéli az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ha egy munkáltató jogellenesen fogyatékos embert megkárosít, és jogi fellépést javasol az ilyen esetekben - közölte a tárca kedden
Júliusban 2,6 százalékos volt az éves infláció Nagy-Britanniában a brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett adatai szerint, elmaradt az elemzők által várt 2,7


Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó