Tivadar napja van. | 2024.04.20
Mérten János a kazincbarcikai Városvédők Egyesület polgármesterjelöltje közösségi oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy megválasztásuk esetén azonnal
További híreink

Január 31-ig, azaz szerdán éjfélig érvényesek a 2017. évi éves országos és megyei autópálya-matricák.      A díjak idén nem változnak, de új fizetős
Öt év, hatvan díjátadás után véget ért a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Decathlon és az Utanpotlassport.hu honlap által alapított A hónap műhelye díj
Számtalan veszélyt rejt a kisgyerekek számára az internet világa, emiatt nagyon fontos a védelmük, és ezért állított össze a biztonságos jelenlétükről a Nemzeti Adatvédelmi és
Mintegy 13 milliárd forintot nyertek el pályázók eddig az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) Somogy 1. számú választókörzetében a 2014-2020 közötti európai
Hódmezővásárhely fideszes alpolgármestere szerint nem Németh László atya vitte a politikát a templomba, hanem Márki-Zay Péter független polgármester-jelölt.     A Magyar Hírlap
Immár 311 embert vettek őrizetbe Törökországban, amiért a szíriai Afrínnál január 20-án indított török hadműveletet ellenző és arról a hatóságok szerint valótlan
Idén már a cafeteriából is törleszthető a diákhitel, amely havonta legfeljebb a minimálbér 20 százaléka, 27 600 forint lehet - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója
Az indie rock egyik zászlóshajója, az Arctic Monkeys is fellép az idei Sziget fesztiválon. A világhírű brit csapatnak az augusztus 14-i lesz a második magyarországi koncertje.     A koncertezéstől
Ötéves az Öt kontinens - egy nemzet című műsor, amely a világban élő magyarokkal ismerteti meg a nézőket a Duna World csatornán - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli
A Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítást idén március 23-25. között rendezik meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - mondta Knezsik István, az Autós
A hazai dzsesszélet krémje és legújabb tehetségei lépnek színpadra a Müpában február 1-je és 3. között a tizenegyedik Jazz Showcase-en, amely az évek során a közép-európai
Verdi Otello című operája hétfőn, Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operája kedden, Puccini Turandot című operája pedig szerdán hallható koncertszerű előadásban a
A májusban induló, az egész országra kiterjedő jégkármérséklő rendszer (Jéger) csak biztosítással együtt nyújt hatékony védelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége
Hétfőtől regisztrálhatnak és február 1-től játszhatnak a 2 millió forintos virtuális tőkével induló, összesen 20 kereskedési napos online tőzsdejátékon a 9-14. osztályos, 14. évüket
A Poznańi Vajdasági Közkönyvtár és az Esztergomi Lengyel Nemzetségi Önkormányzat nemzetközi fotópályázatot hirdet annak emlékére, hogy III. (Sobieski) János lengyel király 335 évvel
Több mint 45 millió forint értékű műszaki cikkeket lopott négy férfi egy a főváros XXI. kerületében lévő raktárból - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az
Babos Tímea hat helyet előrelépve a 45. a női teniszezők világranglistáján, melyet 2011 után újra a dán Caroline Wozniacki vezet.     A magyar játékos a vasárnap befejeződött Australian
A Thirty Seconds to Mars és Kungs is fellép a Strand Fesztiválon, amelyet a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció szervezésében, a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében augusztus 22-től 25-ig rendeznek
Folytatódott az áremelkedés a lakáspiacon, az új lakások jobban drágultak, mint a használtak - derült ki az ingatlan.com hétfői, MTI-nek küldött elemzéséből.     Az ingatlan.com
Pályafutása legjobbjaként Fucsovics Márton a 63. helyen áll a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.         A 25 éves magyar játékos a vasárnap