Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

Lelassult decemberben az ipari termelői árak növekedési üteme az Európai Unióban - mutatják az Eurostat adatai.     Az unió statisztikai hivatala pénteken közölte, hogy becslése szerint 2017
Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unióval tervezett szabadkereskedelmi egyezménynek nem szabad kizárnia, hogy Nagy-Britannia hasonló kereskedelmi megállapodásokat köthessen a világ többi
Be kell vinni a közbeszédbe a daganatos megbetegedések problémáját és felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek van tennivalója a megelőzés terén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, az eszköz a nagyon közeli jövőben képes lesz automatikusan leállítani a rohamokat a páciensekben -
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Karcagon nyitotta meg hatodik NAK Szolgáltató Központját, a falugazdászi körzetközponttal egy fedél alatt többek között tájékoztatási, tanácsadási
A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 26-3-ra legyőzte a német csapatot az Európa Kupa voloszi csoportjának pénteki játéknapján, a délelőtti
Megérkezett az Európai Bíróságra az a kereset, melyet az Európai Bizottság nyújtott be Magyarország ellen a külföldi egyetemek, a többi között a Közép-európai Egyetem (CEU)
Összeütközött péntek reggel a francia hadsereg két Gazelle típusú helikoptere a délkelet-franciaországi Carces-tó közelében. Az egyelőre ismeretlen körülmények között történt
Modern szív-CT készüléket mutattak be a Semmelweis Egyetem (SE) Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján pénteken.     Ónodi-Szűcs Zoltán
Székely László ombudsman szerint sérti az egyenlő bánásmód követelményét a Magyar Posta azon gyakorlata, amely szerint minden esetben és automatikusan csak nagykorú tanú jelenlétében engedi
Hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűncselekmény, közokirat-hamisítás és számvitel rendjének megsértése miatt emeltek vádat egy szegedi
A Fehérvár AV19 pénteken 19:45-kor a Bolzano otthonában lép jégre az EBEL idei középszakaszának első fordulójában. A dél-tiroli együttes előnye egy pont csapatunkkal szemben, így Kógerék
Axwell & Ingrosso, Oliver Heldens, Craig David, Alesso, Elle Eyre, Martin Solveig, a Vini Vici, Carnage, a Disciples, Princess Nokia, Night Lovell és NGHTMRE is fellép a Balaton Soundon július 4-től 8-ig Zamárdiban - közölték a szervezők
A legkorszerűbb és a korabeli orosz haditechnikát is felvonultató katonai parádéval emlékeztek meg pénteken Volgográdban a második világháború menetét megfordító sztálingrádi
A Szlovénia és Horvátország között természetes határt képező Kupa folyóba fulladt egy közel-keleti migráns, aki Szlovéniába próbált bejutni illegálisan, halálának pontos
A családokat segítő pályázatok mellett tudományos kutatások, képzések, táborok szerepelnek a "2018 a külhoni magyar családok éve" programban - mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség
Tavaly novemberben az euróban számolt export 6,4 százalékkal, az import  8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi többlet 84 millió euróval kevesebb, 713 millió euró
Üdvözletek, üzenetek olimpikonjainknak címmel üzenet- és rajzkötetet adtak át iskolások a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) székházában, jelképesen a phjongcshangi téli olimpián rajthoz
A hagyományos fogyasztóvédelmi ügyek, a jótállás és szavatosság mellett idén is a webáruházak, valamint a termékbemutatók ellenőrzése lesz a fogyasztóvédelem legjelentősebb
Több mint 17 millió forintos bírságra számíthat egy román cigarettacsempész, akit az M70-es autóúton füleltek le a pénzügyőrök - tájékoztatta a NAV Zala Megyei Adó- és