Andrea napja van. | 2024.04.18
A tégla- és tetőcserépgyártással is foglalkozó Wienerberger 12 milliárd forintból építi fel a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hejőpapin új betoncserépgyárát, a cég első
További híreink

A rendkívüli időjárás miatt mintegy 15 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte az áramszolgáltató E.ON sajtószóvivője
A választópolgárok 16,6 százaléka adta le voksát moszkvai idő szerint 10.00 óráig, ami minden idők legmagasabb részvételi aránya ebben az időben- jelentette ki Ella Pamfilova, az Központi Választási
Az ország mind a 106 egyéni választókerületében kijelölték azt a szavazókört a választási bizottságok, amelynek urnáit nem bontják fel az április 8-ai szavazás estéjén.
Hajdú-Bihar megyében 29 településen és településrészen több mint 19 ezer fogyasztónál nincs áram. A rendőrség a bűncselekmények megelőzése, az érintettek segítése
Az északkeleti országrészben, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében jelenleg is változó intenzitással havazik, több térségben, illetve az M3-as autópálya
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) március 19-én megkezdi adóbevallási tervezetek postázását, amelyet még hétfő éjfélig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon - mondta el a
Oroszország egész területén megnyíltak vasárnap reggel a szavazóhelyiségek; utolsóként a legnyugatabbra fekvő, a Lengyelország és Litvánia közé ékelődő Kalinyingrád megyében
Az ország nagy részén további havazásra, viharos szélre, hófúvásra figyelmeztetnek. Több megyére vasárnapra is kiadta a legmagasabb fokú figyelmeztetését a meteorológiai
A rossz időjárás miatt több mint hatezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Hajdú-Bihar megyében - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Első-, másod- és harmadfokú riasztásokat is kiadtak a hófúvás miatt. Az ónos eső miatt is több járásban vannak másodfokú riasztások. Az érintett területeken a következő
Oroszország távol-keleti régiójában helyi idő szerint vasárnap reggel megkezdődött az elnökválasztás.     A mintegy 110 millió orosz választópolgár több mint 97 300
Kövér László szerint a magyar nemzet és Európa érdeke is az, hogy Magyarország jelenlegi kormánya folytatni tudja munkáját az áprilisi parlamenti választások után.     Az
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták
Csehországból is származhatott a Novicsok nevű idegméreg, amellyel néhány napja az angliai Salisburyban megpróbálták meggyilkolni Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynököt és lányát,
Egy a 70-es években Göteborgba kivándorolt magyar férfi szerint a svéd kormány azért engedi be "orrvérzésig" a bevándorlókat, mert szavazatokat vár tőlük.     Szirányi
Papp Károly országos rendőr-főkapitány a rendkívüli időjárás miatt felfüggesztette a szombattól hétfőig tervezett, a gépjárművek passzív biztonsági rendszereit ellenőrző akcióját -
Edelényben az 1848. március 15-i forradalom és szabadságharc tiszteletére tartott megemlékezés, hagyományosan a Forradalmak téri emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd az óvodások,
A férfi röplabda GRABOPLAST Magyar Kupa döntőjében a VRC Kazincbarcika három szoros szettben legyőzte a HÉP-Kecskeméti RC-t. A találkozót több száz kék-sárga drukker szurkolta végig az Érd
A Fidesz budapesti elnöke szerint Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője alkalmatlansága miatt csak hazudozással tudja magára "olykor" felhívni a figyelmet.     Kocsis Máté ezt arra reagálva
A tavaly októberi csehországi képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom április 10-ig kizárólag a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD) fog tárgyalni egy koalíciós kormány