Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

A kormányszóvivő szerint a 2015-ös "röszkei támadás" szervezése is a "Soros-hálózathoz" kapcsolódik.     Kovács Zoltán hétfőn Budapesten, újságírók előtt azt
Születésnapján köszöntette a 67 éves Nagy Katalint Szabadkán Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn.      A kormányfő a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vendégeként vett
Egyre nagyobb gond a szélsőséges iszlamizmus a német iskolarendszerben, a nemzetközi menekültválság révén súlyosabbá vált jelenséggel a biztonsági szervek is foglalkoznak - írta hétfőn a
A Fidesz szerint Vona Gábor ígéretei, bevándorlás-politikája és korrupcióról szóló nyilatkozatai mára teljesen hiteltelenek lettek, a hatalomért és a pénzért mindent
A Fidesz szerint Kész Zoltánnak le kell mondania a képviselőjelöltségről, miután kiderült, hogy veszprémi kampányát Czeglédy Csaba "lopott pénzéből" finanszírozták - nyilatkozta Hidvéghi
A Fidesz szerint a rendszerváltozás óta a legnagyobb választási korrupció rajzolódik ki a Jobbiknál, miután kiderült, hogy megvesztegették a kisgazdákat - nyilatkozta Hidvéghi Balázs, a Fidesz
Nevet keresnek a Fővárosi Állat- és Növénykert három hónapos gorillakölykének, a szavazatokat csütörtök délig várják.     Az érdeklődők az Indigo, az Ithemba és az
Ismét Magyarországon koncertezik minden idők legsikeresebb szintipop duója, a Pet Shop Boys. A brit formáció augusztus 24-én, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) nagyszínpadán lép fel - közölték a szervezők
Megkezdődött az állami gondozott gyermekek korszerű körülmények közé helyezését célzó program utolsó fejezete, amellyel az egyik legfontosabb állomásához érkezett a magyarországi
Húsvéti hagyományőrző programokkal, óriás hímestojással és állatsimogatóval várja az érdeklődőket a Várkert Bazár március 31. és április 2. között - mondta el
A Határtalanul! program sikeres, évről-évre egyre többen jelentkeznek és egyre többen nyernek - mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára újságíróknak Budapesten, miután hétfőn
Erős a szövetség és szoros az együttműködés a terméktanácsok és a szakmaközi szervezetek között az országban - jelentette ki az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke a Nemzeti
Négyszáz gramm kokaint találtak egy szerb férfi autójában elrejtve Röszkén - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az
Megindult a termelés Monoron a dél-koreai Shinheung Sec akkumulátor-alkatrész gyárában. A nyolcmilliárd forintos beruházást kiemelt fejlesztésként 769 millió forinttal támogatta a magyar kormány -
Telefonos tájékoztató kampányt indít a Fidesz, hogy nyomást gyakoroljon Vona Gáborra, a Jobbik elnökére: mondassa le helyettesét, Janiczak Dávidot - nyilatkozta Czunyiné Bertalan Judit, a nagyobbik
Több mint 26 ezer delegáltat rögzítettek hétfő reggelig a választási irodák az informatikai rendszerben, vagyis ennyien már biztos részt vesznek az április 8-ai választáson a választási
Kölcsönös előnyökön alapulónak és stratégiai szintűnek nevezte a Miskolci Egyetem rektora az egyetem és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara között létrejött hosszú távú szakmai
Automatikus segélyhívóval kell felszerelni minden új gyártású személyautót, kisbuszt és könnyű tehergépkocsit Európában. A szabályozás március 31-től lép
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte a Telenor Magyarország Zrt. (Telenor) összehasonlító reklámját, ezért 78 millió forintos bírságot szabott ki a vállalatra - közölte
A nyilvántartott álláskeresők száma 5,8 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a februári zárónapon 279 200