Tivadar napja van. | 2024.04.20
Mérten János a kazincbarcikai Városvédők Egyesület polgármesterjelöltje közösségi oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy megválasztásuk esetén azonnal
További híreink

Elvégezték az első magyarországi gyermek-tüdőtranszplantációt - jelentették be a témában tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.     A 13 éves Dorka cisztás
A kozvelemenykutatok.hu a pártok listás szavazatarányára adott szakértői becsléseket és méréseket az április 8-i országgyűlési választás eredményével összevetve arra jutott, hogy
Földkábel javítási munkák miatt forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópálya bagi csomopontjának térségében csütörtök 10 és 14 óra között a főváros felé -
Két tokaji, két balatoni és egy villányi borász került be a Borászok Borásza díj döntőjébe, az elismerést április 20-án adják át - mondta Rókusfalvy Pál, a díj
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított öt magyar óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István kormánybiztos szerdán Beregszászon és három
Felsődobsza Község Önkormányzata közel 190 millió forintos programot valósít meg az elkövetkező három évben a település mélyszegénységben élő lakosai körében.
Közös örökség - közös felelősség címmel tartottak konferenciát a műemléki világnapon, szerdán a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban, a rendezvény kapcsán Latorcai Csaba, a
Éves mélypontra lassult, de továbbra is a célszint felett jár az infláció Nagy-Britanniában. Londoni pénzügyi elemzők szerint a lassulás ellenére még mindig valószínűbb, hogy a Bank of England
Megműtötték szerdán Igort, a Szegedi Vadaspark szibériai tigrisét, a macskaféle csípőízületi betegségét saját őssejtjeivel kezelték, ilyen nagyragadozónál ez volt az első hasonló
Négyen sérültek meg könnyebben kedd este a fővárosban, amikor valaki savas anyaggal teli üveget dobott járókelők közé a Kazinczy utcában - írja a hirado.hu.     A beszámoló szerint egy
Gyárfás Tamás gyanúsítotti kihallgatásán tagadta, hogy két évtizede arra utasította volna P. T.-t, hogy ölesse meg Fenyő Jánost - tudatta közleményben a gyanúsított védője,
Polgármestert választanak vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyékládházán, a tisztségért hárman indulnak - mondta Hollóné Marcinkó Eszter aljegyző szerdán az
Izrael egy fejlett iráni légvédelmi rakétarendszert lőtt hallgatólagos amerikai támogatással a múlt héten Szíriában - jelentette szerdán a Jediót Ahronót című izraeli újság
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten újságíróknak azt mondta: a történelmi jelentőségű, és történelmi győzelmet hozó magyar választás
A Fidesz és a KDNP arra a kéri a kormányt, hogy a két bangladesi gazdasági migráns szerdai strasbourgi tárgyalásán is határozottan képviselje a szigorú határvédelmet - mondta Puskás Imre
A biztonság előnyein való osztozás együtt jár a terhek megosztásával is és ezt az egész társadalomnak meg kell értenie - hangoztatta Klaus Iohannis román államfő szerdán Bukarestben a NATO keleti
Helyes, de megkésett lépésként értékelték szerdán a pozsonyi lapok Tibor Gaspar szlovák országos rendőrfőkapitány menesztését.     A kormányfő nem tanúsított
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új 50 forintos forgalmi érmét bocsát ki a vasárnap kezdődő budapesti divízió 1/A jégkorong világbajnokság alkalmából.     Az MNB szerdai
Három belga vállalat éveken keresztül szállította vegyi fegyverek, egyebek mellett a szaringáz egyik összetevőjét Szíriába - közölte a La Libre Belgique című belga napilap
Kizárólag nőkből áll a vezetése annak a Németországban tevékenykedő bűnszervezetnek, amely ellen története legnagyobb szabású razziáját indította szerdán a német szövetségi