Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

Stabil hitelképességi helyzetben kezdik a 2019-es évet Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságai, de számolniuk kell azzal is, hogy a külső környezet az idén kedvezőtlenebb lesz a tavalyinál - áll a Moody s
Egy szegedi nő és három társa ellen indított eljárást a rendőrség, akik a gyanú szerint egy 14 éves hódmezővásárhelyi lányt prostitúcióra vettek rá - tájékoztatta a
Több mint egymillió euró érkezett csütörtök délutánig arra az internetes gyűjtésre, amelyet két nappal ezelőtt a jobb megélhetésért csaknem két hónapja tüntető
A magyar kultúra hete elnevezésű rendezvénysorozatot tart a nagyváradi Szigligeti Színház, a programsorozat keretében színházfesztivál, operaelőadás lesz, Ady Endréről is megemlékeznek - közölte
Négy méternél is hosszabbra nőtt a Veszprémi Állatkert szalagos tigrispitonja - derült ki az intézmény csütörtöki sajtónyilvános rendezvényén, ahol bemutatták, hogyan mérik fel az
Klaus Iohannis román államfő szerint nem tesznek eleget a hatályos törvényekben megszabott összeférhetetlenségi feltételeknek, illetve alkalmatlanok a tisztségre azok a miniszterjelöltek, akiket novemberben javasolt Viorica
Kész fogadni következő oroszországi látogatásakor Jim Bridenstine-t, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) igazgatóját Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezérigazgatója, függetlenül attól hogy az amerikai
Jogerősen öt és fél év börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a szalkszentmártoni férfit, aki 2015-ben hátulról tarkón lőtte
Ketten meghaltak, amikor egy személyautó és egy vonat ütközött össze egy vasúti átjáróban Galgahévíznél - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Öt mamát és öt babát fogad be a görögkatolikus egyház fenntartásában lévő, és a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményhez tartozó Szent Tekla anyás csecsemőotthon, amelyet
Hozamemelkedéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.     Az ÁKK 40 milliárd
A Máltánál veszteglő mentőhajókról partra vitt 49 migráns, illetve a szigetországban lévő társaik sorsának ügye lendületet adhat az egész Európai Uniót érintő migrációs
A pályaválasztás meghatározó az ember életében, ebben segít a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)
Nem függ a Szíriában kilátásba helyezett amerikai csapatkivonástól a tervezett török hadművelet a Washington támogatta kurd milícia ellen - mondta a török külügyminiszter csütörtökön az
Napirendre tűzik a magyarországi helyzet kérdését január végén az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén - döntött csütörtökön a képviselőtestület
Több településen - köztük a fővárosban - tovább romlott a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön
Németországban a munkahelyteremtés egyik motorja a gazdaság digitalizálása a Bitkom csütörtökön publikált prognózisa szerint.     Az informatikai, távközlési és
Szomráky Béla Olaszország-szakértő szerint Matteo Salvini olasz belügyminiszter a visegrádi országokban látja szövetségeseit, erős, a Fideszhez hasonló pártokat keres a migráció
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:      Időjárási helyzet Európában:    ----------------------------    A Skandináv-félszigettől északra egy
Jelenleg is dolgozik Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes első szólólemezén, amelyen zömében bariton áriákat hallhat majd a közönség.     Az albumon az operaénekest a MÁV