Auguszta napja van. | 2024.03.29
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

Segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsította meg a rendőrség annak az idős nőnek a lányát, akinek elhantolt holttestét pénteken találták meg Öreglakon, egy
A Lehet Más a Politika törvénymódosítást kezdeményez, hogy bevezessék Budapesten a dugódíjat.     Gál József, a párt fővárosi képviselője szombati
Olyan erő van birtokunkban, mely Európában nem igen van máshol, vannak olyan hagyományaink, melyek egyedülállóak - jelentette ki az Agrárminisztérium államtitkára szombaton.     Farkas Sándor a
Tizenöt együttes, mintegy ezer táncos lép fel az idei Néptáncantológián, amelyen határon túlról érkező együttesek is részt vesznek - közölte a műsor rendezője szombaton az M1 aktuális
Tavaly háromszor annyi - több mint kétmillió - tranzakciót bonyolítottal le az ügyfelek az okos ATM-eken, mint 2017-ben - közölte az OTP Bank szombaton az MTI-vel.     A közlemény szerint a 2017-es adatokhoz
A GDP (bruttó hazai termék) növekedéséhez főleg az építőipar és a szolgáltatás járult hozzá, de a mezőgazdaságban is az átlagosat meghaladó bővülés volt tapasztalható
Csökken az Európai Unióból érkező bevándorlók száma Nagy-Britanniában, de a volt gyarmatterületekről és a harmadik világ országaiból érkezők száma jelentősen növekedik -
Sokan nincsenek tisztában a külföldi tartós befektetés vagy ingatlan-értékesítés, bérbeadás adózási szabályaival, és  a kriptovalutával próbálkozók
Tavaly egy hektár termőföld országos átlagára 1,437 millió forint volt, 12 százalékkal nőtt a 2017-es átlagárhoz képest - derült ki az Agrotax Kft. által készített
Bár Áder János köztársasági elnök pénteken kitűzte az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását május 26-ára, a választáshoz kapcsolódó, a szavazóköri
Fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attila, a párt volt elnöke ellen. A politikus ezt megerősítve péntek este az MTI-nek azt mondta, vitatja az ellene tett panasz megállapításait, de áll a fegyelmi
Kanada várhatóan kiadja a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatóját az Egyesült Államoknak - idézte a kanadai igazságügyi minisztérium pénteki
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint fontos segíteni, hogy az európai parlamenti (EP-) választáson Magyarországon kívül más államokban is a bevándorlásellenes erők kerüljenek
Többemeletes háznak ütközött egy kisrepülőgép a floridai Fort Lauderdale-ben, a balesetben csak a pilóta vesztette életét - közölte a CBS4 Miami televízió.     A híradás szerint
Átlagosan 10 százalékos lesz a bérfejlesztés az idén a Magyar Postánál a pénteken aláírt bérmegállapodás szerint.     Schamschula György, a társaság
A világhálón árusított hamis termékek visszaszorítása és a piacról való kivezetésük érdekében 2011-ben létrejött, majd 2016-ben megerősített megállapodáshoz
Az igazságügyi miniszter rendelete szerint április 23-án 16 óráig lehet bejelenteni a listákat a május 26-i magyarországi európai parlamenti (EP-) választásra. A választás határidőiről,
A Médianéző Központ igazgatója szerint a DK és EP-listavezetője, Dobrev Klára célja nem Brüsszel, hanem az, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök felesége legyen az összellenzéki miniszterelnök-jelölt a
Kétszáz méterre állt meg egymással szemben két személyvonat a miskolci repülőtérnél péntek délután, miután az egyik szerelvény a tiltó jelzés ellenére továbbment. A
Napi 24 órában hallható majd az Egerszeg Rádió, hamarosan pályázható a Tihany 105,7 MHz-es és négy kisközösségi frekvencia, továbbá rövidesen újra lehet jelentkezni egy tardosi