Tivadar napja van. | 2024.04.20
Mérten János a kazincbarcikai Városvédők Egyesület polgármesterjelöltje közösségi oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy megválasztásuk esetén azonnal
További híreink

Az úszó Csulák Lia ezüst-, a birkózó Matyi Vivien pedig bronzérmet nyert hétfőn a Bakuban zajló 15. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).     A Magyar Olimpiai
Feltételezhetően neonáci szélsőségesek fenyegettek meg pokolgépes támadással több mecsetet hétfőn Németországban, és ilyen okból kellett kiüríteni a Baloldal (Die Linke) nevű párt
A gyermek- védelemben az a cél, hogy minél jobban erősítsük a nevelőszülői hálózatot - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a 23.
Feljutott a Pamír-hegységben található, 7134 méter magas Lenin-csúcsra Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója.     Lengyel Ferenc már július 19-én elérte a
A magyar női kardválogatott két győzelemmel negyeddöntőbe jutott, míg a férfi tőrcsapat a nyolcaddöntőben kikapott, így az alsó ágon folytatja szereplését a budapesti
Egy kutatócsapat megtalálta az 1968-ban eltűnt Minerve tengeralattjárót - jelentette be a francia védelmi miniszter hétfőn a Twitteren.     A Minerve fedélzetén 52-en dolgoztak, amikor 1968 januárjában a
Nem sikerült áttörést elérnie és képviselőt bejuttatnia az ukrán parlamentbe a kárpátaljai magyarságnak a vasárnapi előrehozott törvényhozási választáson, amelyen a
Az Európai Unió (EU) 10,5 millió euró (mintegy 3,36 milliárd forint) humanitárius segély folyósításáról döntött a Dél-Ázsia-szerte pusztító áradások és