Gedeon napja van. | 2024.03.28
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

Halálra gázolt egy rakodógép egy nőt kedd reggel egy ajkai üzem területén - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.     A rakodógép tolatás
A közel-keleti légkör felforrósodása okozta az elmúlt napokban Németországban és Franciaországban történt késes merényleteket - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő
Mintegy 7500 családnak nyújtott segítséget az Egyszülős Központ a másfél évvel ezelőtti indulása óta - közölte a központot működtető Egyedülálló Szülők Klubja
Az idén lezáruló beruházásoknak köszönhetően Eger és Sopron négysávos úton lesz elérhető, az M0-tól Abonyig elkészül az M4, kiépül a második sztrádakapcsolat
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy kerekegyházi férfi ellen, aki egyik ismerősét hónapokon keresztül félelemben tartotta és munkára kényszerítette - közölte a
Egy Velence történetét kutató tudós egy korabeli útleírás kéziratában a város 14. századi látképére bukkant, amely az eddigi legrégebbi ábrázolása
Az uruguayi Penarol labdarúgócsapatához szerződött Vadócz Krisztián.     A montevideói klub közösségi oldalán a 34 éves középpályás spanyolul köszöntötte a
Pozitív korrekcióval nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.     Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjába
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a New York-i és az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva.     Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 52
Két bemutató mellett egy vendégelőadást is megtekinthet, valamint kiállításon is részt vehet a pécsi Bóbita Bábszínház közönsége januárban - tájékoztatta a
Gyurcsány Ferenc teljesen bedarálja az MSZP-t - állapította meg az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében a XXI. Század Intézet.     Azt írták: Szanyi Tibor kilépése az MSZP-ből
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel.     Az euró 329,81 forinton forgott reggel hét órakor, 19 fillérrel emelkedett az árfolyama a hétfő esti 329,62
Az amerikai határvédelmi szervek több tucatnyi amerikai állampolgárságú iránit tartóztattak fel az északnyugati Washington államban a kanadai határon - jelentette hétfőn a The New York Times című
Mike Pence amerikai alelnök hétfőn biztosította a venezuelai ellenzéket vezető Juan Guaidót, hogy az Egyesült Államok őt tartja a dél-amerikai ország "egyetlen legitim elnökének" - közölte egy, a
Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal kezdeményezi a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását - jelentette be hétfőn Varga Judit igazságügyi
Budapest után hétfőn Ankarában, a Kortárs Művészetek Központjában (Cagdas Sanatlar Merkezi) is megnyílt a Herendi Porcelánmanufaktúra Porcelánra festett kultúrák című kiállítása,
Teltház előtt tartotta meg újévi gálakoncertjét január 5-én Bécsben, a Wiener Konzerthausban Mága Zoltán hegedűművész és a vele fellépő magyar zenészek, a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar
Az ellátórendszer korszerűsítésével, a hozzáférhetőség javításával és az ezeket lekövető finanszírozás bevezetésével elkezdődött az egészségügyi
A mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar
Szerdán 11 órakor búcsúznak a 97 éves korában elhunyt Varga Imre szobrászművésztől, a nemzet művészétől Siófokon, a Szépvölgyi utcai újtemető ravatalozójában - közölte