Andrea napja van. | 2024.04.18
A tégla- és tetőcserépgyártással is foglalkozó Wienerberger 12 milliárd forintból építi fel a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hejőpapin új betoncserépgyárát, a cég első
További híreink

Két felsőoktatási intézmény indít új képzéseket szeptemberben a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ (KFKK) keretein belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei
Újabb sztárokkal, köztük Salma Hayekkel és Spike Lee-vel bővült a 92. Oscar-gálán díjat átadók névsora.     A műsor producerei, Lynette Howell Taylor és Stephanie Allain hétfőn
A koronavírus okozta világjárványra hivatkozva állatvédő szervezetek azt sürgetik, hogy végleg tiltsák be a vadon élő állatok kereskedelmét Kínában - számolt be róla a BBC News
Egy évre eltiltottak a kutyatartástól egy zalaegerszegi testvérpárt, mert súlyosan elhanyagolták három kutyájukat, és ezzel megszegték az állatvédelmi törvény előírásait -
Jobban van a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre hétfőn lázzal érkező kínai nő, akit a reptéri elkülönítés után a Szent László Kórházba vittek - közölte a Dél-pesti
Kisiklott az Esztergomból Nyugati pályaudvarra tartó, Z72-es jelzésű vonat Rákosrendezőnél; a járművön utazó mintegy 150 ember közül senki sem sérült meg - közölte a Mávinform kedden az
Óriási a munkaerőpiaci igény informatikusokra; Magyarországon jelenleg 22 ezer betöltetlen állás várja a szakembereket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
Lemondta a georgiai ellenzék a parlament épülete elé keddre tervezett tüntetést a nyugat-georgiai Bagdati városban történt tűzeset miatt, amelyben életét vesztette egy négygyermekes
A Lidl Magyarország  7,3 milliárd forintot, az Aldi pedig 2,5 milliárd forintot fordít az idén béremelésre - közölték a cégek az MTI-vel kedden.     A Lidl az elmúlt két
Időközi polgármester-választást tartanak a tavaly októberi voksoláson kialakult szavazategyenlőség miatt vasárnap a Zala megyei Kisbucsán - tájékoztatta a Nagypálival közös önkormányzati
Megállapodás született arról, hogy a külügyminisztérium két diplomatát delegál Chisinauba, akik segíteni fogják a moldovai kormány munkáját az európai integrációs folyamatokban -
Megfelelt az előírásoknak mind a 19 mosószer, amely átesett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán.     Az ITM keddi
"Égnek a vonalak" az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM), olyan sokan érdeklődnek a tárca új, a foglalkoztatás ösztönzésére indított programja iránt - mondta Bodó
Tovább emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, a kórokozót országszerte 12 fő hordozza bizonyítottan.     A bajor tartományi
Belehalt az egyik hongkongi fertőzött a Közép-Kínából kiindult új koronavírus okozta betegségbe, ezzel a járvány első halálos áldozatát szedte a városban - írta kedden internetes
A koronavírus fertőzés 64 ember halálát okozta hétfőn a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi
Iowában az elnökválasztási folyamat kezdeteként a pártok - helyi idő szerint - hétfő este megtartották a jelölőgyűléseket, majd ezt követően megkezdődött a szavazatok
Gyurcsányné hétfőn este, a hitgyülis ATV-ben adta elő legújabb lázálmainak egyikét, az európai minimálbért. Apró Antal unokája, EU képviselőként, havonta közel 5 millió forinttal
Véget vet a brit kormány annak a büntetőjogi gyakorlatnak, amelynek alapján a terrorcselekményekért elítélteket teljes büntetésük letöltése előtt szinte automatikusan szabadlábra helyezték -
A zavartalan munkavégzés körülményeinek biztosításával meg kell védeni a munkájukat ellátó pedagógusokat - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a gyöngyöspatai