Andrea napja van. | 2024.04.18
A tégla- és tetőcserépgyártással is foglalkozó Wienerberger 12 milliárd forintból építi fel a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hejőpapin új betoncserépgyárát, a cég első
További híreink

A gyümölcsben lévő ritka aminosav, az etionin okozza az ázsiaiak körében közkedvelt durián igen büdös szagát - derítették ki a Müncheni Műszaki Egyetem kutatói.     A duriánt
A hétfő reggeli technikai hiba elhárítását követően délelőtt 10.30 órakor újraindult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).     A BÉT korábban azt
Személygépkocsi és kisteherautó balesetében meghalt egy nő hétfőn a 82-es főúton Zircnél - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.     Aradi
Szombaton lesz a Dal 2020 döntője, eldől, melyik produkció nyeri el az év magyar slágere címet. A Duna Televízióban és a Duna World csatornán élőben látható fináléba nyolc előadó jutott, a
A vártnál kevésbé csökkent februárban a feldolgozóipari teljesítmény az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének tanúsága
A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében Csehország leállítja a közvetlen légi kapcsolatokat Dél-Koreával és három nagy észak-olaszországi
Amíg a beteg nem mutatja a koronavírus-fertőzés tüneteit, nincs értelme elvégezni a tesztet - mondta az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában
Jelenleg Magyarországon több mint 430 ezer vállalkozás a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata), vagy a kisvállalati adó (kiva) szerint adózik, ezért a héten összeülő, negyedik
Koch Róbert, a magyar férfi röplabda-válogatott pénteken kinevezett szövetségi kapitánya szerint elsősorban morálisan kell rendbe tennie a nemzeti csapatot az idei Európa-bajnoki selejtezőre.     A 43
Az elmúlt időszakban megszaporodtak a koronavírusra hivatkozó, a kiberbűnözők által küldött adathalász és zsarolóvírust tartalmazó e-mailek - közölte a Nemzeti Kibervédelmi Intézet
Vegyeseb alakult a főbb devizákkal szemben hétfőre virradóra a forint árfolyama a nemzetközi devizakereskedelemben.     A forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült hétfő reggelre, a
Közel 900 önkéntes oktat pénzügyi és vállalkozói ismereteket mintegy 200 ezer diák számára a kormányzat által kezdeményezett Pénz7 elnevezésű programsorozatban - hangzott el az M1
Magyarország megvédte és a jövőben is meg fogja védeni határait - jelentette ki vasárnap este a Facebookon közzétett bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és
Tovább erősödik a migrációs nyomás a következő napokban a görög-török európai uniós (EU-) külső határon a Frontex szerint - írta a Die Welt című német lap hétfőn az EU-s
409 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.     A rendőrség
Egy hónapja nem látott szintre mérséklődött az új típusú koronavírus napi új fertőzöttjeinek száma Kínában a hétfőn jelentett hivatalos adatok alapján.     A
Az Országgyűlés ma fejezi be aktuális kéthetes ülését, a képviselők napközben a kormány tagjait kérdezik.     A záró ülésnap délelőtt 11 órakor, napirend előtti
A Törökországgal szövetséges Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) felkelőcsoport lelőtte a damaszkuszi kormányerők egyik orosz gyártmányú repülőgépét az északnyugati Idlíb tartományban, amelynek
A Kazincbarcika sima három szettben bizonyult jobbnak a vendég Pénzügyőrnél a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.     A Pénzügyőr először maradt alul
A kormány saját halottjának tekinti a vasárnap elhunyt Balsai Istvánt - tudatta az Igazságügyi Minisztérium közleményben.     "Az Igazságügyi Minisztérium nevében


Képújság
Sajómente Média Alapítvány