Emma napja van. | 2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr
További híreink

A Magyar Honvédség is segíti a Fővárosi Vízműveket abban, hogy veszélyhelyzetben, különleges jogrend esetén is biztonságos legyen az ivóvízellátás - közölte a Honvédelmi
Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Járásbíróság távmeghallgatás útján
Karanténba került Sepsiszentgyörgyön vasárnap a Fogolyán Kristóf Kovászna Megyei Kórház nőgyógyászati és újszülött osztálya, valamint szülőszobája a beutaltakkal és a
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:     Időjárási helyzet Európában    ---------------------------    Skandinávia felett anticiklon helyezkedik el, ennek keleti
A Downing Street vasárnap bejelentette, hogy a brit hadsereg bekapcsolódik a legveszélyeztetettebbek napi ellátásának biztosításába     A védelmi minisztérium húszezer tartalékost
Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan klasszis svéd játékosa a mostani idény végén fejezheti be futballkarrierjét - írta vasárnap a La Gazzetta dello Sport.     A 38 éves futballista a patinás olasz klubbal
Noha Belgium lakossága fegyelmezetten követi a koronavírus visszaszorítása érdekében bevezetett vészhelyzeti intézkedéseket, a járványügyi helyzet alakulása miatt a rendkívüli
Spanyolországban több mint 3500 újabb koronavírus-fertőzést igazoltak az elmúlt huszonnégy órában, ezzel az eddig kiszűrt betegek száma meghaladta a 28 500-zat - közölte a spanyol egészségügyi
A leghíresebb spanyol futballedzők közé tartozó Unai Emery az olasz bajnokság egyik, egyelőre nem megnevezett élvonalbeli csapatánál folytathatja pályafutását.     "Több olasz klubbal kapcsolatba
Katonaorvosokat és egészségügyi felszelést szállító orosz Il-76-os szállítógépek indultak el vasárnap a Moszkva melletti Cskalovóvól a Rómához közeli Pratica di Mare-i olasz
A Miatyánk-imádság közös elmondására szólította fel a világ keresztényeit az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) teremtette helyzetben, időpontként március 25-én déli 12
Újabb négy gyógyult távozhatott a Szent László Kórházból, így már tizenhatra emelkedett a gyógyultak száma - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap
Az MTVA Archívum több száz hangoskönyvet, köztük meséket, kötelező és ajánlott olvasmányokat, valamint rádiójátékokat tesz ingyenesen hallgathatóvá, hogy a
Szerbia és Magyarország összehangolja a koronavírus elleni védekezését - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnapi videójában.     Szijjártó
Új munkarendben dolgoznak az igazgatásrendészeti szolgálati ágban a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyet visszavonásáig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság
Hatórásra nőtt a személygépkocsival utazók várakozási ideje vasárnap délelőttre a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán - közölte a rendőrség a
Átlépte az ezret vasárnap reggelre az új koronavírussal fertőzöttek száma Csehországban. Több térségbeli országban további szigorításokat rendeltek el.     A prágai
A koronavírus-járvány elleni összehangolt fellépésről és állandó kapcsolattartásról egyezett meg Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke a Karmelita kolostorban tartott
Hatra emelkedett a koronavírussal fertőzött elhunytak száma, tizenketten meggyógyultak.     A koronavirus.gov.hu vasárnap délelőtt közölte, hogy újabb, koronavírussal fertőzött betegek haltak meg, egy 65
Szolidárisak vagyunk horvát barátainkkal - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében a horvátországi földrengésre