Emma napja van. | 2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr
További híreink

A Nemzeti Színház társulatának tagjai az egészségügyi előírásokat a legszigorúbban betartva, otthonukban rögzítették Babits Mihály Esti kérdés című költeményét, a
Budapest virtuális vezetője a közösségi médiában vívja Don Qujite politikai szélmalomharcát. Karácsony Gergely azt írta: szerinte továbbra is a járványt és a nyomában keletkező
Öt repülőgép több mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított Magyarországra az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak a
Az idei húsvétot végigkíséri a járvány miatti szorongás, de ünnepelni fogunk, ahogy lehet - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi
A világjárvány a nemzedékek közötti szolidaritásra és arra tanít, hogy felelősek vagyunk egymásért - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek húsvét
Egy idős asszony holttestét találták meg Galgagután. A gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett - tájékoztatta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az
A Szent Péter tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetejéig haladt az idei nagypéntek este a római keresztút, amelyen a meditációk szövege a fizikai
Eloltották az erdőtüzet Budaörsön - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat reggel az MTI-t.     Csámpai Attila azt mondta, hogy a péntek
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1310 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 beteg. Ezzel 85 főre emelkedett az
Budapest virtuális főpolgármestere a facebookon osztja meg a főváros, időseket ellátó intézményében történt 7 halálos áldozatot követelő, 151 fő fertőzését okozó koronavírus
Ég az erdő Budaörsön - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője  péntek délután az MTI-vel.     Csámpai Attila elmondta, Budaörsön, a Hold utca
Rálőtt ismerősére szombat délután egy szegedi férfi. Senki nem sérült meg, a gyanúsítottat előállították - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
A pénteken  ismertetett legújabb statisztika szerint Nagy-Britanniában eddig 8958-an haltak meg az új típusú koronavírus okozta betegségben. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 24 órában 980 halálesetről
Tömegsírokba temetik az újfajta koronavírusban elhunytakat New Yorkban, a város Bronx negyedével szemben fekvő Hart-szigeten - közölték a hatóságok.     Jason Kersten, New York
Manuel Neuer, a Bayern München világbajnok válogatott labdarúgója olyan hosszú távra szóló szerződést akar kötni klubjával, amely húszmillió eurót meghaladó éves fizetést
A gazdaságvédelmi akcióterv részeként megjelent az első, az agrárium számára célzott segítséget jelentő intézkedéscsomag a Magyar Közlönyben - jelentette be Nagy István
Azonnali intézkedések végrehajtására kötelezte az országos tisztifőorvos a fővárosi önkormányzatot a Pesti úti idősotthonban történt tömeges megbetegedések miatt - írta a koronavirus.gov.hu
Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet, a koronavírus-járvány miatt hívek részvétele
Egy hároméves gyerek meghalt Cegléden, amikor kigyulladt egy ház melléképülete  - írta a rendőrség hivatalos oldala pénteken.     A police.hu közlése szerint a Pest Megyei
A kormány határozatlan ideig meghosszabbította a kijárási korlátozást, amit hetente fognak felülvizsgálni. A hosszú hétvége és a húsvéti ünnepek veszélyt jelenthetnek a